„ACÉL A SZÍV!”
Nincs idő pihenni!
Két nappal a sikeresen megvívott hazai felkészülési találkozónk után holnap ismét pályára lép felnőtt csapatunk, ezúttal a fővárosban.
Az MTK Budapest lesz Akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele holnap délután négy órától. György László csapata eddig hatból öt felkészülési találkozóját sikeresen vívta meg. Az MTK csapatának felével már ebben a felkészülési szezonban is találkoztak a lányok, akkor egy, a ferencvárosi játékosokkal kiegészített vegyes csapatot láttak vendégül a dunaújvárosi sportcsarnokban. A találkozóról természetesen nem sokkal a mérkőzés vége után beszámolunk.
2019. augusztus 10., 16.00
Elektromos Sportcsarnok, Budapest, Népfürdő u. 18-20
MTK Budapest - Dunaújvárosi Kohász KA
(felkészülési mérkőzés)
További hírek
Adni jó, avagy mezátadó a szezonnyitón
2021. szep. 13.A tegnapi szezonnyitó mérkőzés előtt szakmai igazgatónk, egyben kiváló játékosunk, Bulath Anita hivatalosan átnyújtotta 2008-as EB-n viselt válogatott mezét Horváth Péternek, az Adni Jó Kupa Baráti Kör alapító tagjának.
Lényeg a győzelem!
2021. szep. 11.Hullámzó, ideges játékkal, de fontos sikerrel kezdte meg a 2021/2022-es bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, mely a Szombathely gárdáját múlta felül a sportcsarnokban ma este.
Szép szezonkezdésben bízva
2021. szep. 10.Hazai környezetben, a Szombathely elleni találkozóval kezdi meg a 2021/2022-es bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese.
Jól sikerült a bajnoki főpróba
2021. szep. 04.Ellentétes félidők után aratott háromgólos, 34-31-es győzelmet siófoki edzőmérkőzésén akadémiánk felnőtt együttese.
Legyél Te is Kohász Lány!
2021. szep. 02. #DKKA utánpótlásAkadémiánk felvételt hirdet 2010-2014 között született lányok számára.