„ACÉL A SZÍV!”
Kemény sorozat előtt
Három nap alatt három mérkőzés vár akadémiánk felnőtt együttesére a IX. Érdi Kupán.
Továbbra is nagyon keményen készül a bajnoki nyitányra akadémiánk felnőtt együttese, melyre komoly feladatok várnak az előtte álló három napban is. György László tanítványai ugyanis mától vasárnapig a IX. Érdi Kupa elnevezésű tornán vesznek részt, ahol a mieinken kívül a házigazda ÉRD, az MTK, valamint a Kisvárda is megméreti magát. Érdekesség, hogy a nyári felkészülés ideje alatt már mindhárom csapattal találkoztak akadémistáink, akik az érdiektől szoros vereséget szenvedtek Szekszárdon (23-25), a Kisvárdát szintén nagy csatában verték 28-24-re, míg az MTK ellen egy 27-26-os győzelem és egy 33-30-as vereség volt a mérleg.
A torna programja szerint együttesünk ma este hat órától az MTK ellen lép pályára, pénteken este hattól a Kisvárda következik, majd szombaton este háromnegyed nyolctól az ÉRD elleni találkozóval zárják a viadalt Szekerczés Lucáék.
A IX. Érdi Kupa programja
08.15., 18.00: Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
További hírek
Szurkolói felhívás
2019. máj. 16.Nyakacska Zsolt, akadémiánk ügyvezetője az alábbi, szurkolók felé intézett felhívást juttatta el hozzánk.
Győzelemmel zártak a fiatalok
2019. máj. 16. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is sikerrel zárta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit.
Hazai búcsú a szezontól!
2019. máj. 14.Az Érd elleni hazai mérkőzéssel vesz búcsút az idei szezontól akadémiánk felnőtt együttese május 18-án este hat órától!
Bravúros szereplés az NB I/B-ben
2019. máj. 12. #DKKA utánpótlásSzombathelyi győzelmével az ötödik helyen fejezte a felnőtt NB I/B idei küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata.
Hibátlanul elsők
2019. máj. 10. #DKKA utánpótlásMind a húsz mérkőzésüket megnyerték akadémistáink az ifjúsági bajnokság harmadosztályában.