„ACÉL A SZÍV!”
Kemény sorozat előtt
Három nap alatt három mérkőzés vár akadémiánk felnőtt együttesére a IX. Érdi Kupán.
Továbbra is nagyon keményen készül a bajnoki nyitányra akadémiánk felnőtt együttese, melyre komoly feladatok várnak az előtte álló három napban is. György László tanítványai ugyanis mától vasárnapig a IX. Érdi Kupa elnevezésű tornán vesznek részt, ahol a mieinken kívül a házigazda ÉRD, az MTK, valamint a Kisvárda is megméreti magát. Érdekesség, hogy a nyári felkészülés ideje alatt már mindhárom csapattal találkoztak akadémistáink, akik az érdiektől szoros vereséget szenvedtek Szekszárdon (23-25), a Kisvárdát szintén nagy csatában verték 28-24-re, míg az MTK ellen egy 27-26-os győzelem és egy 33-30-as vereség volt a mérleg.
A torna programja szerint együttesünk ma este hat órától az MTK ellen lép pályára, pénteken este hattól a Kisvárda következik, majd szombaton este háromnegyed nyolctól az ÉRD elleni találkozóval zárják a viadalt Szekerczés Lucáék.
A IX. Érdi Kupa programja
08.15., 18.00: Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
További hírek
A Vác következik
2018. máj. 18.Nehéz feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére a hatodik helyezett Vác otthonában.
Győzelem a junior válogatott ellen
2018. máj. 16.Magabiztos, 30-24-es sikert aratott felnőtt csapatunk a junior válogatott elleni edzőmérkőzésen.
Hoztuk a kötelezőt
2018. máj. 05.Viszonylag szoros első félidő után sima, 34-20-as győzelmet arattunk a Kecskemét elleni hazai bajnokin.
Itthon kell tartani a pontokat!
2018. máj. 04.Hazai környezetben, a Kecskemét elleni találkozóval folytatja a bajnokságot szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Két siker az Erima bajnokságban
2018. máj. 02. #DKKA utánpótlásAz Országos Serdülő Bajnokságban szoros meccsen kaptak ki fiataljaink, míg az Erima Bajnokságban két szép sikernek örülhettünk.