„ACÉL A SZÍV!”
Kemény sorozat előtt
Három nap alatt három mérkőzés vár akadémiánk felnőtt együttesére a IX. Érdi Kupán.
Továbbra is nagyon keményen készül a bajnoki nyitányra akadémiánk felnőtt együttese, melyre komoly feladatok várnak az előtte álló három napban is. György László tanítványai ugyanis mától vasárnapig a IX. Érdi Kupa elnevezésű tornán vesznek részt, ahol a mieinken kívül a házigazda ÉRD, az MTK, valamint a Kisvárda is megméreti magát. Érdekesség, hogy a nyári felkészülés ideje alatt már mindhárom csapattal találkoztak akadémistáink, akik az érdiektől szoros vereséget szenvedtek Szekszárdon (23-25), a Kisvárdát szintén nagy csatában verték 28-24-re, míg az MTK ellen egy 27-26-os győzelem és egy 33-30-as vereség volt a mérleg.
A torna programja szerint együttesünk ma este hat órától az MTK ellen lép pályára, pénteken este hattól a Kisvárda következik, majd szombaton este háromnegyed nyolctól az ÉRD elleni találkozóval zárják a viadalt Szekerczés Lucáék.
A IX. Érdi Kupa programja
08.15., 18.00: Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
További hírek
Hazai pálya! - Állj Te is az összefogás mellé!
2020. már. 24.Most hazai pályán, otthon kell a legjobbnak lennünk!
Tájékoztatás!
2020. már. 16.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia határozatlan ideig minden korosztályt illetően felfüggeszti a teljeskörű edzéseit.
Részvétnyilvánítás
2020. már. 16.Sajnálattal értesültünk, hogy hosszan tartó súlyos betegség után életének 58. évében elhunyt az FTC kézilabda szakosztályának korábbi ügyvezetője, Hemela Zsolt.
Friss hír - felfüggeszti versenyeit az MKSZ
2020. már. 13. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus helyzet kapcsán ma este újabb közleményt adott ki.
MKSZ döntések a koronavírussal kapcsolatban
2020. már. 13. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus helyzet kapcsán az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és utánpótlás kézilabda események rendezését is érinti.