„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szombathelyre utazunk

2019. aug. 21.
  • Facebook

A nyár utolsó felkészülési meccsén lép pályára a DKKA felnőtt együttese.

Hamarosan elrajtol a felnőtt női kézilabda bajnokság. Szalai Babették azonban egy utolsó erőpróbán vesznek részt, ugyanis Szobathelyre utaznak, hogy összemérjék erejüket az első osztályba frissen felkerülő SZKKA csapatával. A mérkőzés keretbe foglalja a DKKA felkészülési találkozóit, hiszen a lányaink alig több, mint egy hónappal ezelőtt, július 19-én ugyancsak a szombathelyiek ellen játszották a nyár első edzőmérkőzését. Akkor egy kiélezett harc után 25-24-re a mieink nyertek. Ezidáig felnőtt csapatunk összesen 10 mérkőzést játszott a nyár folyamán, 6 győzelem mellett 1 döntetlen és 3 vereség a mérlegük, legutoljára az érdi négycsapatos tornáról térhettek haza ezüstéremmel.

 

2019. augusztus 22., 19.00
Egyetemi Sportcsarnok, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

Szombathelyi KKA - Dunaújvárosi Kohász KA
(felkészülési mérkőzés)

További hírek

Teljes a csapat!

Teljes a csapat!

2020. júl. 20.

Vágó Attila vezetőedző edzésén a névsorolvasáskor mindenki jelen volt!

Győzelemmel kezdett a Kohász

Győzelemmel kezdett a Kohász

2020. júl. 15.

Végig vezetve aratott megyőző, 38-28-as sikert akadémiánk felnőtt együttese az ifjúsági válogatott elleni edzőmérkőzésen.

Minden körülmény adott a fejlődéshez

Minden körülmény adott a fejlődéshez

2020. júl. 15.

Új igazolásunk, Moutsogianni Theodóra nem ismeretlen a dunaújvárosiak számára, hiszen saját nevelésű játékosunkról van szó, aki most a hazatérés mellett döntött.

MKSZ-ajánlás edzőmérkőzések és felkészülési tornák rendezésére

MKSZ-ajánlás edzőmérkőzések és felkészülési tornák rendezésére

2020. júl. 15.

A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus-helyzet, valamint a Kormány a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020. (VII. 12.) rendelete nyomán ajánlást adott ki a sportszervezetek számára a 2020/2021-es bajnoki idényt megelőző felkészülési időszak edzéseivel és mérkőzés-rendezésivel kapcsolatban. 

Munkaruhát öltöttek a kézilabdázók

Munkaruhát öltöttek a kézilabdázók

2020. júl. 06.

Megkezdte a felkészülést a 2020/2021-es szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat