„ACÉL A SZÍV!”
Ferenczy Fruzsina visszatér Dunaújvárosba
Újabb fiatal, volt dunaújvárosi játékos tér vissza akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Újabb játékos igazolásról tudunk beszámolni akadémiánk felnőtt együtteséért szorítóknak. Dunaújvárosban folytatja ugyanis pályafutását Ferenczy Fruzsina, akivel két évre szóló megállapodást kötött akadémiánk vezetése. A 21 éves, irányítóként és átlövőként is bevethető játékos Siófokról érkezik Dunaújvárosba, ám egyáltalán nem ismeretlen a DKKA drukkerei előtt, hiszen az EHF Kupa-győztes csapatnak is tagja volt, s 2016-ban éppen akadémiánktól szerződött a Balaton-parti alakulathoz. Ferenczy Fruzsina a következő szezon nyári felkészülésén csatlakozik a DKKA keretéhez.
További hírek
Biztosított feltételek az utánpótlásnál!
2019. aug. 26. #DKKA utánpótlásIzgalmas szezon elé néznek akadémiánk utánpótlás együttesei, melyek kiváló körülmények között vághatnak neki a 2019/2020-as idénynek.
Szép eredmények a NEKA-kupáról
2019. aug. 25. #DKKA utánpótlásKét csapattal vett részt a balatonboglári tornán a DKKA együttese. Egy ezüst és egy bronzéremmel térhettek haza a lányok.
Visszavágott a Szombathely
2019. aug. 22.Egygólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Szombathelyen a nyár utolsó felkészülési mérkőzésén.
Hamarosan indul a bérletek értékesítése
2019. aug. 22.Várhatóan jövő hét végén indul a szezon bérletek értékesítése.
Szombathelyre utazunk
2019. aug. 21.A nyár utolsó felkészülési meccsén lép pályára a DKKA felnőtt együttese.