„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ferenczy Fruzsina visszatér Dunaújvárosba

2018. ápr. 27.
  • Facebook

Újabb fiatal, volt dunaújvárosi játékos tér vissza akadémiánk felnőtt együtteséhez.

Újabb játékos igazolásról tudunk beszámolni akadémiánk felnőtt együtteséért szorítóknak. Dunaújvárosban folytatja ugyanis pályafutását Ferenczy Fruzsina, akivel két évre szóló megállapodást kötött akadémiánk vezetése. A 21 éves, irányítóként és átlövőként is bevethető játékos Siófokról érkezik Dunaújvárosba, ám egyáltalán nem ismeretlen a DKKA drukkerei előtt, hiszen az EHF Kupa-győztes csapatnak is tagja volt, s 2016-ban éppen akadémiánktól szerződött a Balaton-parti alakulathoz. Ferenczy Fruzsina a következő szezon nyári felkészülésén csatlakozik a DKKA keretéhez.

További hírek

Erőltetett menetben az U14-esek

Erőltetett menetben az U14-esek

2019. már. 14. #DKKA utánpótlás

Erős ellenfelekkel szemben vívott komoly csatákat akadémiánk sérülésektől és betegségektől sújtott U14-es csapata.

Hasznos edzőmeccs a Budaörs ellen

Hasznos edzőmeccs a Budaörs ellen

2019. már. 12.

Háromgólos, 28-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott felkészülési találkozón.

Továbbra is hibátlanul az ifiknél

Továbbra is hibátlanul az ifiknél

2019. már. 11. #DKKA utánpótlás

A megyei felnőtt bajnokságban nagy küzdelem után vereséget szenvedett, az ifjúságiak mezőnyében viszont ezúttal sem hibázott akadémiánk hármas számú serdülő csapata.

Biztos győri győzelem

Biztos győri győzelem

2019. már. 06.

Tizenegy gólos, 36-25-ös vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a bajnki címvédő Győr vendégeként.

Látogatás a címvédőnél

Látogatás a címvédőnél

2019. már. 05.

A bajnoki címvédő, jelenleg is listavezető Győri Audi ETO KC vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat