„ACÉL A SZÍV!”
Ferenczy Fruzsina visszatér Dunaújvárosba
Újabb fiatal, volt dunaújvárosi játékos tér vissza akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Újabb játékos igazolásról tudunk beszámolni akadémiánk felnőtt együtteséért szorítóknak. Dunaújvárosban folytatja ugyanis pályafutását Ferenczy Fruzsina, akivel két évre szóló megállapodást kötött akadémiánk vezetése. A 21 éves, irányítóként és átlövőként is bevethető játékos Siófokról érkezik Dunaújvárosba, ám egyáltalán nem ismeretlen a DKKA drukkerei előtt, hiszen az EHF Kupa-győztes csapatnak is tagja volt, s 2016-ban éppen akadémiánktól szerződött a Balaton-parti alakulathoz. Ferenczy Fruzsina a következő szezon nyári felkészülésén csatlakozik a DKKA keretéhez.
További hírek
Diákolimpiai siker!
2017. dec. 22. #DKKA utánpótlásA héten került megrendezésre a kézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport országos elődöntője Kiskunhalason, ahol Akadémiánk növendékei is részt vettek a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumot képviselve.
Győzelem áldozattal
2017. dec. 21.Kétgólos, 27-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata az MTK elleni felkészülési találkozón, melyen Bouti Fruzsina súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.
Más hozzáállás, de újabb siker
2017. dec. 06.Négygólos, 32-28-as győzelmet aratott együttesünk ma délután a Vasas ellen.
Sima győzelem délelőtt
2017. dec. 06.Magabiztos, 35-23-as sikert ért el akadémiánk felnőtt csapata a Vasas elleni felkészülési találkozón.
Újrázni kell a Rácalmás ellen
2017. dec. 05. #DKKA utánpótlásTamásiban a gyenge támadójáték, Rácalmáson viszont a csarnok világítása akadályozta meg serdülőink hétvégi sikereit.