„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Jó meccsben bízva

2019. szep. 12.
  • Facebook

A Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket pénteken este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.

Óriási csatában szenvedett egygólos vereséget legutóbbi bajnokiján akadémiánk felnőtt csapata az Érd ellen. Együttesünk elsősorban azért bosszankodhatott a mérkőzést követően, mert több lehetősége is volt arra, hogy hatgólos vezetése után eldöntse a találkozót, ám a kulcspillanatokban jobban koncentráló vendégek végül csak elvitték a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.

Nem búslakodhatott azonban sokáig csapatunk, mely hétfőtől már megkezdte felkészülését harmadik bajnoki találkozójára, mely finoman szólva sem ígérkezik egyszerűnek, ugyanis kézilabdázóink pénteken este hat órától a bajnoki ezüstérmes Ferencváros vendégeként lépnek pályára. A fővárosiak jelenleg vezetik a bajnokságot, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy több mérkőzést játszottak ellenfeleiknél, s bár az első három fordulóban igazolták is a papírformát, a legutóbbi játéknapon egy komoly pofonba szaladtak bele, mivel a Debrecen 30-30-as döntetlent játszott a zöld-fehérekkel az Elek Gyula Arénában.

Éppen ezért egy rendkívül motivált Ferencvárosra számíthatunk a pénteki összecsapáson, melynek esélyese egyértelműen a fővárosi alakulat, ám György László vezetőedző bízik abban, hogy sikerül jó meccset játszani Elek Gábor együttesével.

"Bárki ellen lépünk pályára, a maximumra van szükség mindenkitől, s így lesz ez a Ferencváros ellen is. Igyekszünk felkészülni ellenfelünkből, van pár gyakorlásunk ahhoz, hogy azokat a taktikai elemeket átvegyük, amelyek a Fradi ellen szeretnénk megvalósítani. Kulcsfontosságú lesz a támadójátékunk, az, hogy a technikai hibáink számát mennyire tudjuk minimalizálni, s az is, hogy milyen lesz a helyzetkihasználásunk. Emellett persze nagyon oda kell figyelnünk a visszarendeződésekre is, nagyon bízom abban, hogy fegyelmezettek, taktikusak leszünk, s képesek leszünk egy jó meccset játszani a Ferencvárossal" – árulta el vezetőedzőnk, akitől megtudtuk, hogy Ferenczy Fruzsina kisebb térdműtéten esett át, így rá most három-négy hétig nem számíthat a szakvezetés.

További hírek

Vegyes eredmények az utánpótlásban

Vegyes eredmények az utánpótlásban

2021. nov. 15. #DKKA utánpótlás

Fiataljaink nem kevesebb mint 13 mérkőzést játszottak az elmúlt hét során, a szép sikerek mellett tanulságos vereségek is becsúsztak. Íme az eredmények

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

2021. nov. 13.

Négygólos hátrányból fordítva aratott 28-26-os győzelmet az Alba FKC elleni megyei rangadón akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra

Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra

2021. nov. 12.

Az Alba FKC elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Továbbjutás a Magyar Kupában!

Továbbjutás a Magyar Kupában!

2021. nov. 09.

Az első félidő után még hátrányban volt, de remekül küzdött, s végül 32-29-re legyőzte a Szombathely alakulatát akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Hazai csata a továbbjutásért

Hazai csata a továbbjutásért

2021. nov. 09.

A Szombathely elleni kupamérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat