„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Végül a Fradi örülhetett

2019. szep. 13.
  • Facebook

Ötven percig kiválóan tartotta magát csapatunk a Ferencváros otthonában, ám végül a tavalyi ezüstérmes szerezte meg a két bajnoki pontot.

Rendkívül nehéz feladat várt ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttesére, mely a legutóbbi szezon ezüstérmese, a Ferencváros otthonában lépett pályára a K&H női kézilabda liga harmadik fordulójában. Az összecsapásnak egyértelműen a fővárosiak voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző bízott abban, hogy fegyelmezett, hatékony játékkal képesek lehetünk arra, hogy jó meccset játsszunk a zöld-fehérekkel.

Ez még teljes csapattal sem ígérkezett volna könnyűnek, ám a régóta sérült Micijevic mellett a kisebb térdműtéten áteset Ferenczy Fruzsinára, valamint a csapat csütörtöki edzésén vádliszakadást elszenvedő Triscsuk Krisztinára sem számíthatott a DKKA szakvezetése.

A mieink azonban egyáltalán nem kezdtek megilletődötten, s Szekerczés, valamint Bouti találataival már a 3. percben két góllal vezettek. Idővel azért a Fradi is magára talált, összerántotta védekezését, egymás után lőtt három góllal fordítani tudott, ám a mieink továbbra is nagyon bátran játszottak, s Bouti második találata után újra átvették a vezetést a 11. percben (3-4). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, ám 7-6-nál megint a fővárosiak kerültek előnybe, de ennél is nagyobb gondot jelentett, hogy Szekercézs Luca megkapta második kétpercét, majd Jovovity Jovanát is kiállították a játékvezetők, így a 20. percben időt kellett kérnie György Lászlónak (10-8). Kézilabdázóink a harmadik emberhátrány ellenére sem akartak leszakadni ellenfelükről, Szalai révén újra feljöttek egyre, s látva a hazai hibákat, a 24. percben Elek Gábor is magához hívta tanítványait (10-9). A félidőből hátralévő időben sem változott a játék képe, a Kohász továbbra is nagyon bátran játszva tartotta minimális hátrányát, így a szünethez érve csak egy góllal, 13-12-re vezetett a Fradi.

Nagy kérdés volt, hogy az eleve szűkös kerettel mennyi ideig sikerül tartani a házigazdákat, ám együttesünk a második félidőt is jól kezdte, mert Klujber góljára Molnár és Nick válaszolt, így ismét sikerült egyenlíteni (14-14). Sokáig azonban nem örülhettünk az egálnak, mert a Fradi védelme egyre nehezebb feladat elé állította a mieinket, s egy újabb 3-0-s etappal 18-15-re megléptek Elek Gábor tanítványai. Szekerczés Luca góllal, Csapó Kyra védett hetessel igyekezett visszahozni csapatunkat, mely Grosch szép találata után ismét minimálisra csökkentette hátrányát, így a hazai szakvezetésnek másodszor is időt kellett kérnie (18-17). Ez sem segített azonban a fővárosiakon, mert Jovovity második góljával a 46. percben egyenlített a Kohász, mely emberhátrányban is tartani tudta a lépést ellenfelével (19-19). A 48. percben már a vezetésért támadhatott együttesünk, ám a következő gólt a hazaiak szerezték, s hiába kért időt György László az 50. percben, a folytatás már a fővárosiakról szólt.

Együttesünk sajnos sorozatban követte el a hibákat, kettős emberhátrányba is került, így a Fradi sorozatban négy találatot szerezve lépett el 25-20-ra. Innen sajnos már nem volt visszaút a mieink számára, s bár csapatunk továbbra is küzdött becsülettel, a zöld-fehérek tovább növelték előnyüket, s végül 31-23-ra megnyerték a sokáig nagyon szoros összecsapást.

FTC-Rail Cargo Hungaria – DKKA 31-23 (13-12)

DKKA: Csapó – Mihály 3, Szekerczés 4, Bouti 2, Sirián 3, Szalai 2, Kazai 1. Csere: Stojak (kapus), Jovovity 2, Koronczai, Cavlovic, Nick 1, Molnár 2, Grosch 3. Vezetőedző: György László.

További hírek

Remek sikerek a Győr ellen

Remek sikerek a Győr ellen

2020. feb. 27. #DKKA utánpótlás

Komoly skalpot gyűjtött be akadémiánk U19-es csapata a felnőtt NB I/B szerda délutáni fordulójában.

Élő: DKKA - Győri Audi ETO KC (NB I/B)

Élő: DKKA - Győri Audi ETO KC (NB I/B)

2020. feb. 26. #DKKA utánpótlás

Élő közvetítésünket ma 15.30-kor kezdődő NB I/B-s találkozóról az alábbi linken láthatják az érdeklődők:

Megyei rangadók zárt kapuk mögött

Megyei rangadók zárt kapuk mögött

2020. feb. 25.

Két edzőmeccset is játszik a héten felnőtt csapatunk kihasználva a szünetet a bajnokságban.

Élő: DKKA U19 - DOROGI ESE (NB I/B.)

Élő: DKKA U19 - DOROGI ESE (NB I/B.)

2020. feb. 23. #DKKA utánpótlás

Élő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.

MTK-öröm Szekszárdon

MTK-öröm Szekszárdon

2020. feb. 21.

Sokba kerültek a támadásban elkövetett hibák akadémiánk felnőtt csapata számára, mely 32-27-es vereséget szenvedett az MTK együttesétől a két gárda szekszárdi bajnokiján.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat