„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ismét a fővárosba látogatunk

2019. szep. 20.
  • Facebook

Az MTK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.

Három mérkőzést követően két vereséggel és egy győzelemmel áll a K&H női kézilabda liga nyolcadik helyén akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai az első fordulóban Békéscsabán nyertek, majd előbb hazai környezetben szenvedtek egygólos vereséget az Érdtől, míg a legutóbbi fordulóban hiába álltak még a 47. percben is egálra a Fradival, végül 31-23-as vereséget szenvedtek a legutóbbi bajnokság ezüstérmesének otthonában.

Kézilabdázóink természetesen szeretnének visszatérni a győzelem útjára, ám ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis az előttünk álló hétvégén ismét idegenben, az MTK otthonában kell helyt állnia a Kohásznak. A fővárosiak már négy találkozót játszottak az idei bajnokságban, s bár esélyesebb vetélytársaiktól sima vereséget szenvedtek, a Békéscsabát legyőzték, így a mieinkhez hasonlóan két szerzett ponttal állnak a tabellán. A nyáron megerősített MTK-val két alkalommal is találkoztunk a felkészülési időszakban, ám ezek a mérkőzések is szoros küzdelmeket hoztak, ugyanis Dunaújvárosban 27-26-ra sikerült nyerni az MTK és a Fradi vegyes csapata ellen, míg az Érdi Kupán 30-30-as döntetlenre végeztünk Golovin Vlagyimir tanítványaival.

Tovább nehezíti a mieink helyzetét, hogy Ferenczy Fruzsinára és Triscsuk Krisztinára sem számíthat a szakvezetés, ám György László vezetőedző bízik abban, hogy sikerül olyan elszántan és harcosan játszaniuk, mint tették azt a Ferencváros elleni találkozó nagyobbik részében.

- Nagyon biztató volt a Ferencváros elleni ötven percünk, abból tudunk meríteni. Bátran, tudatosan kézilabdáztunk, nem ijedtünk meg nagy múltú ellenfelünktől. Továbbra is vannak sérültjeink, de a lehetőségeinkhez képest igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni az előttünk álló mérkőzésre is. Ez egy rangadó lesz számunkra, s nagy a valószínűsége annak, hogy ez is az utolsó percekben dől majd el, éppen ezért sokat dolgoztunk azon a héten, hogy a véghajrában is jól tudjunk koncentrálni, s jó döntéseket hozzunk. Nagyon bízom abban, hogy kevesebb olyan hibát követünk el, amit nem az ellenfél kényszerít ki.

További hírek

Harmadszor az MTK ellen

Harmadszor az MTK ellen

2022. ápr. 02.

Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Nagyszerű győzelmet arattak

Nagyszerű győzelmet arattak

2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen. 

Minden eredményből jutott

Minden eredményből jutott

2022. már. 28. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén

Hajrásiker az Érd ellen

Hajrásiker az Érd ellen

2022. már. 26.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.

Fontos pontokra hajtunk

Fontos pontokra hajtunk

2022. már. 25.

Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat