„ACÉL A SZÍV!”
Kemény meccsre számít a Kohász
Óriási csatát várhatunk a Mosonmagyaróvár elleni szombati bajnokin a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Három hét szünet után folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely szombaton este hat órától a Mosonmagyaróvár gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László tanítványai négy lejátszott mérkőzéssel a hátuk mögött várják a szombati találkozót úgy, hogy egy győzelemmel, egy döntetlennel, valamint két vereséggel a tabella kilencedik helyén állnak, míg holnap ellenfelük egy Békéscsabán aratott siker mellett három alkalommal szenvedett vereséget, így jelenleg a tizenkettedik helyet foglalja el a tizennégy csapatos mezőnyben.
Nagyon kemény mérkőzésre számít együttesünk vezetőedzője is, aki persze abban is bízik, hogy itthon tudjuk tartani a két bajnoki pontot.
"Sajnos volt most három olyan hetünk, ami igazából tét nélkül telt el. Ezzel együtt hasznosan töltöttük el ezt a három hetet, megpróbáltuk az erőt stabilizálni, vagy még egy kicsit feljebb tornászni, játszottunk két edzőmérkőzést a Vasas és az Alba FKC ellen, s ezen a héten már kimondottan a Mosonmagyaróvár elleni találkozóra készültünk. Amennyiben visszatekintek a tavalyi mérkőzéseinkre, mind a két találkozónk iszonyatosan kemény volt a Mosonmagyaróvár ellen, s nézve vetélytársunk eddigi meccseit, most sem számítok másra. Taktikailag igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a védő- és támadójátékukról, de az biztos, hogy óriási erőbedobásra lesz szükségünk szombaton. Okosan, taktikusan kell játszanunk, s mivel elég rövid a padunk most, az erőinket is jól kell beosztanunk, hogy a mérkőzés végéig kitartson, s győztesen tudjuk majd elhagyni a pályát. Az elmúlt időszakban sajnos nem kerültek el minket a sérülések, betegségek sem, bízom abban, hogy betegeink meggyógyulnak szombatig, ugyanakkor porcműtéten átesett Ferenczy Fruzsina, valamint a vádlisérüléssel bajlódó Triscsuk Krisztina játéka kérdéses a szombat esti találkozón, melyre természetesen sok szeretettel várjuk szurkolóinkat is" – fogalmazott György László vezetőedző.
További hírek
Van honnan erőt meríteni!
2021. okt. 28.Érden térhet vissza a győzelem útjára akadémiánk felnőtt együttese az élvonalbeli bajnokság hatodik fordulójában.
Tehetséges fiatalok jártak a sportcsarnokban
2021. okt. 26. #DKKA utánpótlásMajd negyven fiatal kézilabdázó vett részt Akadémiánk "ünnepi" kiválasztó napján.
Óriásit küzdöttünk!
2021. okt. 20.Másfél félidőn át remekelt akadémiánk felnőtt együttese a címvédő ellen, de a hajrát jobban bíró Ferencváros végül nyerni tudott a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A címvédő érkezik
2021. okt. 19.A címvédő Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.