„ACÉL A SZÍV!”
Debrecenbe látogatunk
A remek formában lévő, a tabella második helyén álló Debrecen otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.
Remek sikert aratott legutóbbi mérkőzésén akadémiánk felnőtt együttese, mely szombaton este végig vezetve győzte le 27-20-ra a Mosonmagyaróvár csapatát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s ezzel feljött a K&H női kézilabda liga hetedik helyére. Sokat azonban nem pihenhettek kézilabdázóink idei második sikerük után, ugyanis szerdán este hat órától újabb, még keményebb feladat vár rájuk, méghozzá a Debrecen otthonában. Holnapi vetélytársunk szenzációs formában kezdte a 2019/2020-as szezont, eddig hat mérkőzéséből ötöt megnyert, míg egyetlen döntetlenjét a Ferencváros otthonában érte el, így jelenleg a második helyen áll a tabellán a címvédő győriek mögött.
Köstner Vilmos tanítványai ráadásul nem akárkiket győztek le a közelmúltban, a Vác és az Érd ellen is idegenben tudtak nyerni, így a holnapi meccsnek is ők az esélyesei. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mieink eleve feltartott kezekkel vágnának neki az összecsapásnak, mely előtt György László vezetőedző tekintett kicsit vissza a hétvégi bajnokira, majd osztotta meg gondolatait a szerdai mérkőzéssel kapcsolatban.
- Visszanézve a mérkőzést, azért kellett a hétgólos győzelemhez egy remek kapusteljesítmény Csapó Kyra személyében. Nem volt azonban ez egy annyira jó és egyértelmű siker, voltak azért nagy hibák is, amelyeken javítanunk kell a jövőben. Többek közt a kezdésünk sem volt az igazi, volt két-három olyan tiszta helyzetünk, amit elhibáztunk, védekezésben is akadtak hibáink, s ekkor csak azért nem tudott gólt szerezni az ellenfél, mert bravúrral védett a kapusunk. Ezeken mindenképpen javítanunk kell, már csak azért is, mert szerdán egy lényegesen erősebb ellenféllel szemben lépünk pályára. Nagyon oda kell figyelnünk a védekezésünkre, s még fegyelmezettebben kell majd a támadásokat befejezni, kapkodás, türelmetlenség nélkül. a Debrecen szinte két teljes értékű sorral bír, vagyis nem szabad feleslegesen belemennünk a rohanásba sem, mert azt erővel valószínűleg jobban bírják majd a hazaiak. Egy nagyon jó formában lévő csapathoz látogatunk, de bízom a lányokban, s abban is, hogy sérültjeink közül Triscsuk Krisztina is pályára léphet majd. Mihály Petra felgyógyult betegségéből, rá is számíthatunk, míg Ferenczy Fruzsina vélhetően már támadásban is szerepet kaphat a találkozón.
További hírek
Végre találkozhattunk! Mindenki egészséges, kezdhetünk alkotni!
2020. máj. 18.Immár a DKKA teljes stábja megjelent hétfőn délelőtt a következő bajnoki szezont előkészítő szakmai egyeztetésen, melyre a csapat kapitánya, Szalai Babett is meghívást kapott. Természetesen mindenki betartotta a veszélyhelyzeti szabályokat.
Tehetséges fiatal szélső csatlakozik hozzánk
2020. máj. 16.Ahogy a labdát fogott, már tudta, örökre kézilabdázni szeretne, árulta el akadémiánk fiatal balszélsője, Schatzl Natalie.
Belevetettük magunkat a munkába!
2020. máj. 11.A DKKA-nál megkezdődött a felkészülés az új szezonra.
"Utolsó bástya" a Kohásznál
2020. máj. 11.Fiatal kora ellenére már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, de folyamatosan fejlődni akar, s Dunaújvárosban is szép sikereket szeretne elérni Wéninger Alexa, felnőtt együttesünk új hálóőre.
Több fronton is kiválóan helyt álltak
2020. máj. 07. #DKKA utánpótlás[Ifjúsági I.]
Az ifjúsági csapatunk vezetőedzőjével, Illés Mártonnal beszélgettünk a nem várt csonka szezon tapasztalatairól.