„ACÉL A SZÍV!”
Ez igen!
Remek játékkal sikerült pontot szereznünk az idei bajnokságban még veretlen DVSC otthonában.
Debrecenben, az idei szezonban még veretlen, öt győzelemmel és egy döntetlennel álló DVSC otthonában folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. Az összecsapásnak a házigazdák voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző abban bízott, hogy taktikus, fegyelmezett játékkal képesek lesznek jó mérkőzést játszani a több volt dunaújvárosi játékossal felálló házigazdákkal.
A kezdésre nem is lehetett komolyabb panasza szakvezetőnknek, mert Bouti Fruzsina révén a mieink szerezték meg a vezetést, s bár a hazaiak gyorsan fordítottak, a folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a 8. percben még 4-4-es állást mutatott az eredményjelző. Az első tíz perc végéhez érve elhibázott pár támadást együttesünk, s ezt kihasználva 8-5-re megléptek a vendéglátók, ám erre is volt válasza a Kohásznak, mely Szekerczés és Szalai találataival a 16. percre utolérte ellenfelét (8-8). A Debrecen azonban ismét újítani tudott, másodszor is meglógott hárommal, s ugyan innen még egyszer sikerült visszakapaszkodni 13-12-re, a hajrában valamivel pontosabbak voltak a hajdúságiak, így a szünetre 15-13-as hazai vezetéssel vonultak a csapatok.
A második felvonást ismét jobban kezdte ellenfelénél a Kohász, ám Bouti újabb találata után hiába volt több lehetőség is az egyenlítésre, sajnos rendre rossz megoldást választottunk az ellenfél kapuja előtt. Ezzel együtt a debreceniek sem tudtak meglépni a Kohásztól, mert a kapuba visszaálló Csapó Kyra egymás után több védést is bemutatott, s mikor a 41. percben Monár Beatrix is bevette a hazai kaput, végre sikerült egalizálnia kézilabdázóinknak (17-17). Jött is azonnal a hazaiak időkérése, mely után még kétszer átvette a vezetést a DVSC, ám a mieink rendre egalizáltak, majd a 46. percben Sirián találatával átvették a vezetést is (19-20). György László a 48. percben, 20-20-as állásnál kérte ki második idejét, ám ezt követően csak a kapusok brillíroztak mindkét oldalon.
A gólcsend az 54. perc elején tört meg, mikor Szekerczés büntetőből mattolta Triffa Ágnest, s ekkor a hazaiakon volt az időkérés sora, mely után Kovács Anna egyenlített ismét, így bő öt perccel a meccs vége előtt sem lehetett megtippelni, hogy ki örülhet majd a végén (21-21). Szekerczés újabb találatára ismét Kovács válaszolt, majd ismét a kapusok pillanatai következtek, mert előbb Triffa védett hetest, majd Csapó hárított átlövést, így két és fél perccel a meccs vége előtt is egálra álltak a csapatok (22-22). Szalai Babett újra a mieinket juttatta előnyhöz, ám Bouti kiállítása miatt emberhátrányban kellett befejeznie a találkozót együttesünknek, mely Vantara-Kelemen egyenlítése után sem hibázott, s Szekerczés újabb gólja után nagyon közel került a győzelemhez (23-24). Bulath Anita büntetőjére sajnos nem volt ellenszere Csapó Kyrának, s bár az utolsó tizenöt másodpercben a mieink támadhattak a győzelemért, Szekerczés próbálkozását védte Triffa, így a mérkőzés végül 24-24-es döntetlennel ért véget, ami parádés eredménynek számít együttesünktől.
György László: - Elsősorban a védekezésről szólt a mai mérkőzés, azzal tudtunk pontot szerezni egy nagyon erős Debrecen otthonában. Keményen, agresszívan védekeztünk, mely mögött a második félidőben volt egy nagyon jó kapusteljesítmény is, így győzelemmel felérő döntetlennel utazhatunk haza. Támadásban ugyan voltak megtorpanásaink, de mindig akadt valaki, aki kirántott minket ebből, igazi csapatmunka volt ez, gratulálok a lányoknak ezért a szép eredményért.
DVSC Schaeffler – DKKA 24-24 (15-13)
DKKA: Csapó – Grosch 1, Szekerczés 9 (2), Bouti 4, Sirián 1, Szalai B. 6, Kazai. Csere: Stojak (kapus), Nick, Mihály P. 1, Csavlovics 1, Ferenczy, Jovovics, Molnár B. 1, Triscsuk. Vezetőedző: György László.
További hírek
Hát elkezdődött!
2024. feb. 22.Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.
A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban
2024. feb. 16.Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.
Megyei rangadó előtt
2024. feb. 15.Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.
Nem borult a papírforma a Fradi ellen
2024. feb. 07.A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.
Az éllovast fogadjuk
2024. feb. 06.A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.