„ACÉL A SZÍV!”
Korábban a kupában
A DKKA már október 22-én lejátssza a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa meccset.
Ahogy pár nappal ezelőtt megírtuk, a Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását, ahol immáron már NB I-es klubok is érdekeltek voltak. Akadémiánk felnőtt csapata idegenben kell, hogy helyt álljon ellenfele pedig az a Mosonmagyaróvár lesz, aki ellen nemrégiben hazai pályán találkozott a K&H Ligában. A hétvégén 27-20-as DKKA sikernek örülhettünk, de biztosak lehetünk benne, hogy Tilinger Tamaráék nem adják könnyen a bőrüket. A hivatalos 30-i játéknap helyett a két csapat abban állapodott meg, hogy már október 22-án lejátsszák ezt az összecsapást. A kupában a továbbjutás egy mérkőzésen dől majd el.
Motherson Mosonmagyaróvár - Dunaújvárosi Kohász KA
2019. október 22. (kedd), 18.00
UFM Aréna - Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.
További hírek
Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!
2021. jún. 06.Hiába tartotta magát ismét remekül a Kozármisleny, akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupa döntőjének visszavágóján is legyőzte ellenfelét, s hibátlan teljesítménnyel, tizenkét sikerrel szerezte meg a sorozat első helyét. (Fotó: Turcsán Fruzsi)
Kupasikerrel zárnánk a szezont!
2021. jún. 06.A Liga Kupa döntőjének viszavágóján is jó játékkal, s természetesen győzelemmel örvendeztetné meg szurkolóit akadémiánk felnőtt együttese.
Végül biztos siker - közel a végső győzelem
2021. jún. 01.Remekül küzdött a Kozármisleny a Liga Kupa döntőjének első felvonásán, ám a második félidőben jobb és pontosabb akadémisták magabiztos, 35-25-ös győzelmet aratva léptek nagyot a sorozat megnyerése felé.
Idegenben kezdjük a finálét
2021. jún. 01.Már a Liga Kupa döntőjének első meccsén előnyt szerezne akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny otthonában.
Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben
2021. jún. 01. #DKKA utánpótlásA nagy rivális PEAC elleni nyolcgólos győzelemmel biztosította be bajnoki címét az NB II dél-nyugat csoportjában akadémiánk U22-es csapata.