„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelem és továbbjutás!

2019. okt. 22.
  • Facebook

Nagy csatában, de szinte végig vezetve aratott 31-29-es sikert akadémiánk felnőtt együttese Mosonmagyaórváron a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Mosonmagyaróváron, a Magyar Kupa harmadik fordulójában lépett pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. Mivel a továbbjutásról ez az egy mérkőzés döntött, így a mieinknek legalább döntetlent kellett elérniük az összecsapáson, mely annak ellenére sem ígérkezett könnyűnek, hogy a két gárda legutóbbi találkozóját másfél hete a Kohász kézilabdázói nyerték 27-20-ra.

Ahogy várható volt, nem is finomkodtak egymással a felek már a kezdésnél sem, Cavlivic már a 2. percben a kiállítás sorsára jutott, ám kézilabdázóink emberhátrányban is eredményesek voltak, így a hazaiaknak kellett rohanniuk az eredmény után. Ebben Tilinger remekelt, aki az első tíz perc összes mosonmagyaróvári gólját magára vállalta, míg dunaújvárosi oldalon Stojak kapus remekelt, aki több ziccer mellett egy hétméterest is megfogott (3-4). A mieink közül Triscsukot nem tudták tartani a hazaiak: a Kohász sérülésből visszatért játékosa a 15. percben már az ötödik gólját szerezte, s 8-7-es dunaújvárosi vezetésnél időt is kellett kérnie a házigazdáknak a 17. percben.

Ez jól is jött a Mosonmagyaróvárnak, mely Grosch kiállítása alatt előbb egalizált, majd a vezetést is átvette, így a 22. percben György Lászlónak is magához kellett hívnia tanítványait (10-9). A rövid pauza jól jött a Kohásznak is, mely egy 3-0-s sorozattal ragadta újra magához a vezetést, s bár Cavlovic második "kétperce" alatt gyorsan egyenlített a hazai csapat, erre is volt válasza a kézilabdázóinknak, akik Grosch és Sirián góljainak köszönhetően 15-13-as előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre.

A második felvonást a vendéglátók kezdték jobban, s négy perc alatt ismét utolérték együttesünket (17-17). Nem segített az sem, hogy a 38. percben már az ötödik kiállítását gyűjtötte be csapatunk, de Stojak bravúrjával, valamint Szalai szép találatával így is sikerült visszaszerezni az előnyt sőt, mikor Szekerczés is megvillant a 43. percben, újra kettővel vezetett a Kohász (20-22). A házigazdák persze nem adták fel a küzdelmet, s mivel a mieink támadásban és védekezésben is elkövettek egy-két hibát, a 48. percre ismét utolérték György László tanítványait (24-24).

Jött is az újabb dunaújvárosi időkérés, s bár továbbra is rendre meg tudtuk szerezni a vezetést, egyáltalán nem lehettünk nyugodtak, mert a hazaiak rendre egyenlítettek (26-26). Bognár Róbert 27-26-os dunaújvárosi vezetésnél, az 54. percben kért időt, de a hibázni szinte képtelen Grosch hetedik gólja után újra kettővel ment a DKKA (26-28). Nick kiállítása alatt kétszer is feljött egyre a házigazda, ám a mieinknél rendre volt valaki, aki válaszolt, s mikor két perccel a meccs vége előtt Hudák ziccert rontott, eldőlni látszott a továbbjutás (28-30). Főleg úgy, hogy az ellentámadásból Szalai betalált, így hiába szépített az álláson Lancz az utolsó másodpercekben, a Kohász végül 31-29-es sikert aratva jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába.

EU-Fire Mosonmagyaróvár – DKKA 29-31 (13-15)

DKKA: Stojak – Grosch 7, Szekerczés 4, Cavlovic 2, Bouti 2, Triscsuk 6, Kazai 3. Csere: Csapó (kapus), Bouti, Sirián 2, Nick, Szalai 5, Molnár, Ferenczy, Jovovity. Vezetőedző: György László.

További hírek

A 15-ös már Dunaújvárosban játszik!

A 15-ös már Dunaújvárosban játszik!

2020. júl. 31.

Nem kis meglepetésre tavasszal Dunaújvárosba igazolt a hatvanötszörös magyar válogatott átlövő, Debreczeni-Klivinyi Kinga. A 15-ös mez is szabad volt, így nem volt „akadálya” az átigazolásnak.

Munkában az utánpótlás

Munkában az utánpótlás

2020. júl. 28. #DKKA utánpótlás

A korosztályos bajnokság élvonalát célozza meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia első számú serdülő együttese.

Dupla meccset játszottak az ifik

Dupla meccset játszottak az ifik

2020. júl. 24.

Fiataljaink délelőtt és délután is megmérkőztek a Szombathelyi KKA ellen.

12 gólós győzelem a Vasas ellen

12 gólós győzelem a Vasas ellen

2020. júl. 24.

Végig vezetve aratott 12 gólos sikert akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni rácalmási edzőmeccsen.

Magas szinten fejlődhetnek!

Magas szinten fejlődhetnek!

2020. júl. 21. #DKKA utánpótlás

Csapatunk több fiatal játékosa is kölcsönben folytatja.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat