„ACÉL A SZÍV!”
Köszönetnyilvánítás
A DKKA játékosai, vezetői és minden kollégája nevében köszönjük mindenkinek, aki a szezon első nem Dunaújvárosban játszott "hazai" mérkőzésére, Szekszárdra elkísérte csapatunkat és jelenlétével buzdította együttesünket!
Minden egyes kollégánk azon igyekezett, hogy szurkolóink úgy érezhessék magukat, mintha otthonunkban, Dunaújvárosban játszottunk volna. A Győri Audi ETO KC elleni mérkőzés a szervezés terén is új volt számunkra, mely a nagy számú érdeklődés miatt külön kihívást jelentett. Így ezúton is elnézést kérünk azoktól, akiknek bármilyen formában esetlegesen kellemetlenséget okoztunk. Igyekszünk tanulni a hibákból, hogy szurkolóink Dunaújvárosban és Szekszárdon is elégedettek legyenek nemcsak a szeretett csapatunk játékával, hanem a szervezéssel is. Várunk minden szurkolót a következő hazai találkozónkra is, hajrá Kohász!
Köszönettel;
a DKKA dolgozói
További hírek
Vegyes eredmények az utánpótlásban
2021. nov. 15. #DKKA utánpótlásFiataljaink nem kevesebb mint 13 mérkőzést játszottak az elmúlt hét során, a szép sikerek mellett tanulságos vereségek is becsúsztak. Íme az eredmények
A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!
2021. nov. 13.Négygólos hátrányból fordítva aratott 28-26-os győzelmet az Alba FKC elleni megyei rangadón akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra
2021. nov. 12.Az Alba FKC elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Továbbjutás a Magyar Kupában!
2021. nov. 09.Az első félidő után még hátrányban volt, de remekül küzdött, s végül 32-29-re legyőzte a Szombathely alakulatát akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Hazai csata a továbbjutásért
2021. nov. 09.A Szombathely elleni kupamérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától.