„ACÉL A SZÍV!”
Beoltva gól ellen...
Támadásban nagyon nem ment kézilabdázóinknak a Szombathely elleni bajnokin, s ennek így csak vereség lehetett a vége.
Répcelakon lépett pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata, mely a Szombathely elleni találkozóval folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit. Nem várt könnyű találkozó együttesünkre, a rutinos, jó erőkből álló "hazaiak" ellen, ám György László vezetőedző bízott abban, hogy fegyelmezett, jó játékot nyújtva el tudjuk hozni a bajnoki pontokat Marosán György együttesétől.
A mérkőzés első tíz perce hullámzó játékot hozott, melyben előbb a mieink, majd Tomasevic két védése után a házigazdák szereztek vezetést. A szombathelyiek kapusukat lehozva támadták a mieink kapuját, ám ebbe több hiba csúszott, így Sirián és Bouti is üres kapura tudott gólt szerezni, s a 9. percben először vezetett kettővel együttesünk (4-6). A mieinket remekül ismerő Tomasevic sorozatban mutatta be a bravúrokat, s ez felhozta társait is, akik az első negyed óra végén ki is egyenlítettek (7-7). A vezetést azonban nem sikerült átvennie a vendéglátóknak, mert annak ellenére, hogy Tomasevic továbbra is sorozatban mutatta be a bravúrokat, Szekerczés kétszer is betalált, mikor Szalai is gólra váltott egy ziccert, a 21. percben időt kértek a hazaiak (8-10). Nem jött jókor azonban Szekerczés kiállítása, mely alatt újra egalizált a Szombathely, ráadásul a mieink sorozatban rontották el támadásaikat, s a közel tízperces dunaújvárosi gólszünetet kihasználva a házigazdák nemcsak átvették a vezetést, hanem 12-10-es előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre.
Elsősorban a támadások befejezésén kellett javítania csapatunk ahhoz, hogy legyen esélye a győzelemre, ám a második felvonás elején sem változott sokat a játék képe, így a 35. percben már 14-11-re vezettek a szombathelyiek. Sajnos a folytatás sem volt szép, mert támadásban és azok befejezésében továbbra is rengeteg volt a hiba a mieinknél, s ezt könyörtelenül kihasználta a rendkívül motiváltan játszó hazai csapat, s hiába kért időt György László a 43. percben, a félidő derekán már 20-14-re vezetett a Szombathely. Együttesünk a mérkőzés utolsó negyed órájára sem tudott pontosítani játékán, így a hazaiak magabiztosan őrizték előnyüket, s végül ötgólos győzelmet arattak.
Szombathelyi KKA – DKKA 23-18 (12-10)
DKKA: Csapó – Grosch, Szekerczés, Sirián, Nick, Bouti, Kazai. Csere: Stojak (kapus), Szalai, Triscsuk, Molnár, Mihály, Ferenczy, Cavlovic. Vezetőedző: György László.
További hírek
Zárt kapus meccsek!
2020. szep. 11.TÁJÉKOZTATÁS!
Tisztelt szurkolók, szülők, sportegyesületek, sportbarátok!
Fehérváron hagytunk 2 pontot!
2020. szep. 10.Sajnos pont nélkül jöttünk el Fehérvárról pedig az első félidei teljesítményünk alapján (10:12) bizakodhattunk a győzelemben. Bulath Anita nélkül döcögött a gépezet, ami főleg a támadásokban érződött.
Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA
2020. szep. 08.Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.
Vágó Attila: Azt vártam, mikor tud megnyugodni a csapat végre
2020. szep. 06.Nagyon fontos 2 pontot szereztünk, kemény csatában, egygólos győzelemmel az első bajnoki meccsünkön.
A "RÁCALMÁSI-CSATA"
2020. szep. 05.Végletekig kiélezett küzdelemben, izgalmas meccsen nyert csapatunk Rácalmáson első bajnoki mérkőzésén. A DKKA YouTube TV-n több, mint 700 néző követte élőben a sporttörténelemben majd csak a: "rácalmási-csata" címmel bevonuló DKKA győzelmet.
2015-16 EHF Kupagyőztes




