„ACÉL A SZÍV!”
Halason továbbra sem terem babér
A rájátszás második mérkőzésén titokban arról álmodoztunk, hogy megtörik a "halasi átok", és végre mindenki jó formába lendülve érkezik az eddig mumusként tisztelt kunsági csapat otthonába. Sajnos most sem sikerült, a rossz híreket cáfolva koncentráltan és hatékonyan kézilabdáztak vendéglátóink, míg együttesünk ezúttal a szerencsével is hadilábon állt.
Kiskunhalasi NKSE - D. Kohász KA 33:24 (17:12)
DKKA: Csapó - Vadász, Gera(3), Ferling(2), Rádl(2), Takács D.(4), Berta(4)
cserék: Pisák, Török - Sánta(1), Gáspár, Takács F.(7), Kővári(1), Kemény, Boldizsár, Grosch
Nem éppen kedvező előjelekkel indult útnak együttesünk szombaton délután, hiszen az egy ideje már maródi Ferling és Gáspár mellé sérülése miatt csatlakozott Bódi Berni is, így a meghatározó alapemberek hiányával kellett elsősorban megküzdeni. Az akarattal és elszántsággal nem volt baj ezen a délutánon, de ez kevésnek bizonyult a rutinos házigazdákkal szemben. A szokott forgatókönyv szerint alakult a találkozó: gyors hazai előny az első percekben, kétségbeesett kapaszkodás a félidő második felében, rémálomszerű kezdés a második félidőben, kiengedés, cseresorok a végén.
Talán a kevesebb technikai hiba volt megnyugtató, és a sok kihagyott ziccer a szembeötlő. Takács Fruzsina végre azt játszotta, amit várunk tőle, pechjére társak nélkül maradt a gólgyártásban. Már három akadémista is pályára lépett, ez egyfelől dicséretes, másfelől jelzi, hogy nagyon kevesen vagyunk. A biztos 8. hely tudatában persze bátrabban kísérletezik Mátéfi mesteredző, és ezt a szurkolóknak is meg kell érteniük. Szombaton érkezik a Veszprém, nem elkiabáltan győzelemről beszélgetünk, és Boki köszöntése is erre a meccsre marad. Jöjjenek, lássanak, szurkoljanak!
További hírek
Jó meccsben reménykedve
2021. máj. 07.Hazai környezetben, a Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Könnyed győzelem az elődöntő első meccsén
2021. máj. 04.Magabiztos, 40-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt csapata a Liga Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Vasas ellen.
Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét
2021. máj. 04.Már a fináléba jutás lesz a tét akadémiánk felnőtt együttese számára a Vasas elleni Liga Kupa találkozón ma délután.
Csak negyed óráig élt a remény
2021. máj. 01.A mindkét kapu előtt jóval hatékonyabb MTK tizenegy góllal, 34-23-ra győzte le akadémiánk felnőtt együttesét a két gárda szombat esti bajnokiján.
Egyszer már sikerült a bravúr!
2021. ápr. 30.A dobogóra hajtó MTK vendégeként folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.