„ACÉL A SZÍV!”
Köszönetnyilvánítás
Fantasztikus szurkolóink vannak.
A DKKA játékosai és vezetősége szeretnék megköszönni a Szekszárdra kilátogató szurkolóknak, hogy a Kisvárda elleni mérkőzésen rigmusokat skandálva, szívvel-lélekkel buzdították a csapatot. Meglátásunk, hogy a pályán erre nagy szüksége volt a Lányoknak, és ez is nagyban hozzájárult a szép sikerhez. Reméljük, minden alkalommal többen és többen döntenek majd úgy, hogy becsatlakoznak az aktív szurkolásba! Köszönjük, hogy velünk vagytok, hajrá Kohász!!
További hírek
Vereség hazai pályán
2019. dec. 09. #DKKA utánpótlásNem bírtak akadémistáink a szombathelyi fiatalokkal az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
Döntetlen az edzőmeccsen
2019. dec. 05.Nagy küzdelemben ért el 28-28-as döntetlent az MTK és a Ferencváros vegyes csapata elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Edzőmérkőzés
2019. dec. 05.Felnőtt csapatunk ma felkészülési mérkőzést játszik, és jó hír a hazai szurkolóknak, hogy a felek Dunaújvárosban lépnek pályára.
Vereség az edzőmeccsen
2019. nov. 28.Fordulatos mérkőzésen szenvedett ötgólos vereséget az MTK és a Ferencváros vegyes csapatától akadémiánk felnőtt együttese.
Edzőmeccsek a válogatott szünetben
2019. nov. 27.Felnőtt csapatunk kihasználja a bajnokságban már-már megszokott hosszú szünetet és edzőmérkőzésekkel tarkítja a felkészülését.