„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A város az akadémia mellett áll

2019. nov. 22.
  • Facebook

Több fontos kérdésre is választ kaphattunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sajtótájékoztatóján, melyen bemutatkozott a DKKA új ügyvezetője, Mátyás Gábor, illetve a város vezetése is megerősítette, hogy a felnőtt csapat és az akadémia mellett áll.

A csütörtöki közgyűlésen Mátyás Gábort nevezték ki a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetőjének. A Dunaferr SE ügyvezető elnöke nem sokat pihent, s a tulajdonos önkormányzattal közösen egy sajtótájékoztatón osztotta meg gondolatait, a közeljövő terveit a felnőtt együttes tagjaival, valamint az akadémián dolgozó szakemberekkel.

A találkozó elején Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy a város továbbra is a felnőtt csapat, illetve az akadémia mellett áll.

- Gondolom, hogy senkinek nem kell elmondani, hogy Dunaújvárosnak mit jelent a sport, mit jelent a kézilabda. Elég, ha annyit mondok, hogy mióta az új testület összeült, a politikai kérdések mellett a leginkább a kézilabdáról beszélünk. Ezért is tartottam nagyon fontosnak, hogy ma összejöjjünk, s elhozzam az új városvezetés üzenetét. A múltról nem szeretnék beszélni, az másnak a feladata, de a legfontosabb az a jelen és a jövő. Dunaújváros elkötelezett abban, hogy továbbra is első osztályú csapata legyen, oda fogunk figyelni arra, hogy az akadémia továbbra is jól működhessen, s mindent el is fogunk követni ennek érdekében.

Pontosan ezért is egyeztettünk már hetek óta a szövetséggel, s kerestük azt a személyt, aki megnyugvást hozhat mind a szakma, mind a dunaújvárosi emberek számára. Azt gondoljuk, hogy a legjobb döntés született meg azzal, hogy Mátyás Gábort bíztuk meg, hogy ebben a nehéz helyzetben álljon az akadémia élére. Az biztos, hogy a város vezetése első osztályú csapatban, s egy nagyon jó akadémiában bízik – fogalmazott Barta Endre, akitől a sportcsarnokkal kapcsolatos legújabb információkat is megtudhattuk.

- Azt már szeptember környékén lehetett tudni, hogy nem új csarnok lesz, hanem a mostani létesítmény felújításában gondolkodott mindenki. A felújításra szánt összeg a rendelkezésünkre áll, de egy teljesen új közbeszerzési eljárás lesz kiírva, s várhatóan május végén, júniusban a csarnok felújítása meg is kezdődhet – árulta el az alpolgármester.

A Magyar Kézilabda Szövetség részéről Farkas Edit szakmai koordinátor volt jelen a mai sajtótájékoztatón, s mint azt elmondta, már régóta ismerik egymást az új ügyvezetővel, s már tárgyaltak is, így a támogatások elszámolásával kapcsolatban, valamint a szerződések kötésénél a gazdasági terület munkatársaként nyújt segítséget az akadémiának.

Mátyás Gábor ügyvezető is tisztában van a kihívásokkal, ezért a közös munka fontosságára hívta fel a figyelmet beszédében.

- Egy nagyon komoly és tiszteletteljes felkérés volt a város vezetésétől, hogy vállaljam el az ügyvezetői posztot, amit el is fogadtam. Örömmel jöttem ide, annál is inkább, mert 1984 óta vagyok a Dunaferr SE kötelékében, mint versenyző, edző, majd vezető. Szívügyem a sport, s miután ezt a felkérést megkaptam, úgy gondoltam, kötelességem segíteni, mert Dunaújvárosban a sport egy kiemelt szegmens, s a női kézilabda különösen az. Nagyon bízom benne, hogy az önkormányzat és a szövetség is támogatásáról biztosította az akadémiát, egy közös munkával a következő időszakban szakmailag és gazdaságilag is nagyon hatékony munkát tudunk végezni. Én azt vallom, hogy ha mindenki a saját munkáját elvégzi precízen, pontosan és szeretettel, ami nagyon fontos, abban nem lehet hiba. Én arra kérek mindenkit, annak érdekében, hogy ez a kézilabda csapat, az akadémia, ez a remekül felépített rendszer gördülékenyen és ezen a szinten működjön tovább, ezért tegyünk meg mindent. Számítok mindenkinek a segítségére és nagyon bízom abban, hogy pár hónap múlva, mikor az év végi bajnoki elszámolásnál tartunk majd, akkor mindenki elégedetten tekinthet vissza az idei szezonra – fogalmazott a DKKA új ügyvezetője.

Forrás: DO (Kép: Sándor Judit/DO)

További hírek

Bemutatkozik: Sziráki Boglárka

Bemutatkozik: Sziráki Boglárka

2020. ápr. 23.

Szakmai előrelépésként éli meg a DKKA-hoz szerződését és Dunaújvárosban is mindent elkövet majd a győzelemért!

Tájékoztatás!

Tájékoztatás!

2020. ápr. 20.

Akadémiánk ügyvezetője az alábbi közleményben tájékoztatja a szurkolókat a DKKA-nál meghozott intézkedésekről április, május, június hónapokat illetően.

Alakul a DKKA kerete!

Alakul a DKKA kerete!

2020. ápr. 16.

Jelentősen átalakul akadémiánk felnőtt együttesének játékoskerete, melyhez hét új játékos már biztosan csatlakozik a 2020/2021-es szezonban.

Élő: Sajtótájékoztató bejelentésekkel

Élő: Sajtótájékoztató bejelentésekkel

2020. ápr. 16.

11 órától élőben jelentkezünk!

Csapatunk sajtótájékoztató keretében jelenti be a jövő évi keretét, illetve egyéb fontos információkkal is igyekszik szolgálni a szurkolók számára a jövőre vonatkozóan. A tájékoztató online figyelemmel követhető.

Tagdíjak fizetése

Tagdíjak fizetése

2020. ápr. 15. #DKKA utánpótlás

Ügyvezetőnk a következő tájékoztatással fordul a szülőkhöz és játékosokhoz a tagsági díjak fizetésével kapcsolatban.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat