„ACÉL A SZÍV!”
Vereség az edzőmeccsen
Fordulatos mérkőzésen szenvedett ötgólos vereséget az MTK és a Ferencváros vegyes csapatától akadémiánk felnőtt együttese.
A válogatott világbajnoki szereplése miatt hosszú ideig szünetel a bajnokság, ám ez nem jelenti azt, hogy akadémiánk felnőtt együttese munka nélkül maradt volna. Kézilabdázóink kőkeményen készülnek a bajnokság és a Magyar Kupa folytatására, s a napi edzések mellett ma délután már egy gyakorló mérkőzésen is pályára léptek a fővárosban az MTK és a Ferencváros vegyes csapata ellen. A fordulatokban igen gazdag találkozó végül a házigazdák 31-26-os sikerét hozta, ám György László vezetőedző ezúttal sem tulajdonított túl nagy jelentőséget a végeredménynek.
- Az első félidőt meglehetősen gyengén, enerváltan kezdtük, s az ott mutatott játék képét tükrözte is a 16-10-es fővárosi vezetést hozó eredmény is. A második félidőre viszont nagyon összeszedtük magunkat, huszonöt percig jól, eredményesen játszottunk, ám hiába fordítottunk, s vezettünk már három találattal is, a hajrában megint rendre rossz döntéseket hoztunk, s ezt azonnal meg is büntette az ellenfél. Ezzel együtt is nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, sok tanulsága volt a meccsnek a játékosok és az edzők számára is, szóval maximálisan elérte a célját a találkozó. Voltak kiemelkedően jó és gyenge teljesítmények is, a célunk az, hogy ezeket egymáshoz lényegesen közelebb hozzuk, természetesen a jó teljesítmény irányába.
MTK/FTC – DKKA 31-26 (16-10).
Gólszerzőink: Triscsuk 4, Kazai 4, Ferenczy 4, Szalai 3, Mihály 3, Molnár 3, Braun 2, Szekerczés 1, Grosch 1, Cavlovic 1.
További hírek
Lassan teljes a keret!
2021. máj. 23.Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Horvát játékossal erősítünk
2021. máj. 22.Komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező kapus érkezik akadémiánk felnőtt csapatához a 2021/2022-es szezonra.
Remek győzelem a Kisvárda ellen
2021. máj. 21.Parádés második félidei játékának is köszönhetően aratott 29-23-as sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Polics Tímea is Dunaújvárosba szerződik!
2021. máj. 21.Az NB I/B-ben és a Liga Kupában is remekül szereplő Kozármisleny gólgyárosa, Polics Tímea is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szlovén jobbátlövő érkezik
2021. máj. 20.Dominika Mrmolja a szlovén ŽRK Mlinotest Ajdoviščina csapatától érkezik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2021/2022-es szezonra.
2015-16 EHF Kupagyőztes




