„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelem az edzőmeccsen

2019. dec. 18.
  • Facebook

A félidei szünetben még hátrányban volt, de végül hétgólos sikert aratott a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

A Mosonmagyaróvár elleni hazai fellépéssel folytatta edzőmérkőzései sorozatát ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese, mely nem a legjobban kezdett, egymás után három támadását is elrontotta, s mivel a vendégek nem tették meg ugyanezt, így már a 3. percben 3-0-ra vezetett az ellenfél. Nem sokáig szerencsére, mert védekezése mellett támadójátékát is összekapta együttesünk, mely sorozatban öt gólt szerezve fordított (5-3). A folytatásban felváltva szerezték találataikat a csapatok az edzőmeccshez képest igen kemény csatában, de az utolsó tíz perchez érve még mindig a mieinknél volt az előny (10-9). A hajrában azonban újra jöttek a hibák, több eladott labda, kihagyott helyzet miatt bosszankodhattuk, így a Mosonmagyaróvár nemcsak egalizált, hanem fordított is, s a szünetre 13-11-es vezetéssel vonulhatott.

A második felvonásra látványosan feljavult a Kohász védekezése, valamint támadójátéka is, s egy újabb 5-0-s rohammal sikerült fordítani úgy, hogy az első negyed órában mindössze egyetlen találatot engedélyeztek kézilabdázóink a vendégeknek (16-14). Együttesünk a folytatásban is uralta a meccset, s hiába kért időt Bognár Róbert, tovább nőtt a két gárda közti különbség (20-14). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó, s bár a folytatásban valamelyest pontosított játékán a Mosonmagyaróvár, a mieink magabiztosan tartották előnyüket, s végül 28-21-es győzelmet arattak.

György László: - Az első félidőt nem a legjobb mentalitással kezdtük, mintha színházba mentünk volna, nem munkába, de a szünetben rendeztük a sorokat, így a fordulás után látottakkal már elégedettek lehettünk.

DKKA – Mosonmagyaróvár 28-21 (11-13)

DKKA: Csapó – Grosch 2, Ferenczy 2, Bouti 2, Nick 1, Triscsuk 1, Kazai 9. Csere: Stojak (kapus), Sirián 1, Szalai 2, Molnár, Szekerczés 5, Mihály 2, Cavlovic 1. Vezetőedző: György László.

További hírek

Hát elkezdődött!

Hát elkezdődött!

2024. feb. 22.

Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

2024. feb. 16.

Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2024. feb. 15.

Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

2024. feb. 07.

A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.

Az éllovast fogadjuk

Az éllovast fogadjuk

2024. feb. 06.

A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat