Heti apropó Gáspár Gabriellával

De talán mégis a legfontosabb érv, hogy befejezem a kézilabdát, hogy szeretnénk kistestvért Szonja kislányomnak, és hát már nem vagyok húsz éves...

 Idézzük fel a pályafutásod állomásait egyesületek, edzők bemutatásával!

Veszprémben kezdtem a kézilabdát Sényi László kezei alatt, majd Balatonalmádi csapatánál Németh Gábor volt az edzőm.
Dunaújvárosba kerülésem után első edzőm Zsiga Gyula volt a felnőtt csapatnál, de akkor még ifi korú játékos voltam és sokat tanultam Pergel Istvántól is. Majd Kiss Szilárd mellett dolgoztam a leghosszabb ideig, és legnagyobb sikereimet is neki köszönhetem. Persze meg kell említeni, hogy segítője Mátéfi Eszter volt, aki most már a vezetőedzőnk... De hogy teljes legyen a névsor, edzőim voltak még Kovács Péter, Imre Vilmos, Rapatyi Tamás, és Gulyás István.

A dicsőségtablót (bajnoki, kupa és egyéb győzelmek) az évkönyvek őrzik. Ha három felejthetetlen pillanatot kérnénk a pályafutásodból, melyek ugranak be elsőre?

Minden bajnoki arany felejthetetlen élmény, mindegyik más-más okból, mint ahogy a Magyar Kupa győzelmek is... 
Szívesen gondolok a Győrben elhódított Magyar Kupára...
Vagy ugyanezt elértük a Fradi pályán is hétméteresekkel, hát attól még a mai napig kiráz a a hideg...
De az EHF kupa döntő itthoni Slagelse elleni meccs a jégcsarnokban 5000 ember előtt, vagy amikor "Pápára mentünk, bajnokságot nyerni!! " , vagy vagy vagy rengeteg szép emlék jut eszembe...

A dunaújvárosi női kézilabda hihetetlen hullámhegyeket és völgyeket írt le az elmúlt 15 évben. Hogyan élted meg a "keserves" éveket, amikor a megszűnés réme is fenyegetett?

Nehezen. Inkább a szépre próbálok emlékezni. 
Amikor hárman átvettük a klub irányítását, azt gondoltuk tényleg megmentettünk valamit Dunaújvárosban... Ezt sokan nem így látták. Nem bánom, hogy így történt, én belül kicsit magunkénak is érzem a csapat jelenlegi sikerét.

Barátságotok Ferling Dettivel legendás. A rengeteg monoton munka, összezártság, öltözői intrikák azt hinnénk a legjobb kapcsolatokat is kikezdik. Voltatok "fasírtban"? Nem mentek néha már egymás agyára?

Kevesen mondhatják el valóban, hogy ilyen barátot találnak az életben, mint én Dettit. Hiányozni fognak az öltözőben, edzéseken a megszokott pillanatok, egy-egy gyakorlat közbeni összenézés... 
Tényleg voltak összezördüléseink, volt ami tíz percig is tartott... Tovább nem hiszem. Ő hagyja, hogy megnyugodjak, én hagyom, hogy kidühöngje magát. Ismerjük már egymást. 

Azok közé a játékosok közé tartozol, akik tudatosan készülnek a civil életre. Milyen terveid vannak rövid és hosszabb távon, van-e ebben helye a kézilabdának?

Nagyon sok tervem van. Családbővítés, pihenés, és persze meg kell említenem, hogy Dettivel tavaly elindítottuk A LABDA BANDA nevű labdás mozgásfejlesztő programunkat óvodásoknak, ami büszkén mondhatom elég sikeresnek tűnik. Jövőre ezt szeretném, szeretnénk bővíteni, akár kisiskolás csoporttal is, fejleszteni, nagyobb odaadással csinálni.

Sok fiatalt láttál már felnőni és fejlődni. Mi a véleményed az akadémiai modellről, feltűntek-e tehetségek a látómeződben? Szerinted mi a sikeres pályafutás titka?

Sok fiatal tehetséget láttam beérni, se sokat elkallódni is. Attól mert valaki tehetséges, még nem biztos, hogy alkalmas az élsportra, vagy a csapatsportra. Szerintem akiben nincs meg az alázat a csapat és a kézilabda iránt, igazából sosem lesz sikeres... 
Az akadémia rendszere kezd beérni, már most akadnak fiatalok, akik könnyen lehetnek a jövő csapatának alapemberei. 

A kézilabdások tele vannak jobbnál jobb sztorikkal. Utazások, mérlegelések, edzői "átverések"... Most, hogy már lassan vége a szigorú rendnek, megosztanál velünk egy történetet, amin jókat derültök, ha eszetekbe jut?

Rengeteg ilyen van, nem tudnék egyet így kiemelni, de az biztos, hogy aki valaha is megfordult a csapatban tudja pl, hogy mit jelent a "Ki ette meg a kakaós csiga közepét?" kérdés, vagy a "Két breezer!!" felszólítás. Ezen a mai napig jókat nevetünk...