„ACÉL A SZÍV!”
Nem borult a papírforma
Bő húsz percig jól tartotta magát együttesünk a címvédő otthonában, ám a támadásban elkövetett hibák miatt végül 30-19-es vereséget szenvedtünk a Győr elleni bajnokin.
A címvédő, s az idei szezonban is hibátlan Győri Audi ETO KC vendégeként lépett pályára ma délután háromnegyed négytől a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. Az összecsapás esélyeseinek egyértelműen a házigazdák számítottak, éppen ezért György László vezetőedző bátor játékot várt tanítványaitól, s azt, hogy teher nélkül, felszabadultan játsszanak, de emellett azt is remélte, hogy sikerül viszontlátnia azokat a taktikai variációkat, amelyeket a hétközi edzéseken gyakoroltak.
A kezdésre nem is lehetett panasza a szakvezetésnek, mert hiába esett ki egy szabálytalanság miatt már az első támadásnál Triscsuk a jó védekezésből előbb Szalai, majd Bouti vette be a hazai kaput, s bár közben Szekerczés első hetese kimaradt, így is 2-0-s dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. A vendéglátók Bulatovic két találatával a 6. perchez érve egyenlítettek, majd a folytatásban a kapusok játszották a főszerepet mindkét oldalon, de Grosch ismét a mieinket juttatta vezetéshez. A folytatásban Nze-Minko góljaival fordított az ETO, de a Kohász továbbra is ott loholt ellenfele nyomában (5-5). A félidő derekához közeledve sajnos egyre több hibát vétettek támadásban játékosaink, s ezeket könyörtelenül kihasználta a címvédő, mely 8-5-re meglépett a Kohásztól, így jött is azonnal az időkérés. A rövid pauza alatt sikerült is rendet tenni a sorokban György Lászlónak, ám hiába jött fel többször is egy gólra együttesünk, a hajrában újra jöttek a ki nem kényszerített hibák, a nem túl pontos lövések, s ezekből a Győr rendre gyors gólokat tudott szerezni, így a szünethez érve már 14-10-re vezetett a házigazda.
A fordulás után sajnos továbbra is rengeteg volt a hiba a mieink támadójátékában, s miután a Győr ezt ismét három góllal büntette, a 34. percben újra magához kellett hívnia tanítványait György Lászlónak (17-10). Az időkérés sem segített azonban a Kohászon, mert újabb eladott labda, kimaradt hetes miatt bosszankodhattunk, s bár Szekerczés a 38. percben megtörte a hosszú gólcsendet, ekkor már 19-11-re vezetett a házigazda. A lényegi kérdések ekkorra el is dőltek, így a mérkőzésből hátralévő időben csak az lehetett a kérdés, hogy visszább tud-e kapaszkodni együttesünk, vagy az ETO átrobog a Kohászon. Kézilabdázóink egy rövidebb időszaktól eltekintve sajnos továbbra is alig-alig találták el a győri kaput, s bár a hazaiak sem játszottak tökéletesen, így is tovább növelték előnyüket, s már a félidő derekán tízgólos előnynek örülhettek (24-14). A hátralévő időben sem remekeltek a felek, a támadásokban mindkét oldalon akadtak hibák, s bár jelentősen már nem nőtt a különbség a két gárda között, a győriek sima, 30-19-es sikert aratva tartották otthon a két bajnoki pontot.
György László: - Csalódott vagyok, mert bátrabb játékra számítottam a csapattól. Az első félidőben hellyel-közzel megoldottuk a feladatainkat, de már ekkor is voltak olyan hibáink, amelyeket nem kellett volna elkövetnünk. A második félidőben sem tudtunk feljavulni, a Győr jól védekezett, s a helyzetek kihasználásával is hadilábon álltunk.
Győri Audi ETO KC – DKKA 30-19 (14-10)
DKKA: Csapó – Grosch 3, Szekerczés 1, Sirián 1, Nick, Bouti 1, Kazai 1. Csere: Stojak (kapus), Triscsuk, Szalai 5, Braun 1, Ferenczy 1, Jovovity 4, Mihály 1, Cavlovic, Molnár. Vezetőedző: György László.
További hírek
Bajnoki rajt: Érd helyett Rácalmás, szombat helyett péntek!
2020. szep. 03.A koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja a csapatok és a bajnokság menetrendjét. Ennek köszönhetően a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése az utolsó pillanatban megváltozott. Az Érd aréna helyett Rácalmáson és szombat helyett pénteken 18 órakor fogadja a Szombathely csapatát a DKKA és a járványügyi ajánlás szerint, zárt kapuk mögött.
Bajnoki nyitány zárt kapuk mögött - Forrás: dunaujvaros.com
2020. szep. 03.A Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2020/2021-es szezon küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DKKA - Szombathelyi KKA Serdülő és Ifjúsági mérkőzés
2020. szep. 02.Elkezdődik a Serdülő I. és Ifjúsági I. bajnokság. ÉLŐ-ben jelentkezünk.
ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉS!
A vírushelyzet ismét közbeszólt
2020. szep. 01.A K&H Liga 2020/21-es bajnoki szezonnyitó mérkőzésén a Szombathelyi KKA csapatát fogadjuk. A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a DKKA vezetősége a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött.
Horváth Nikolett Emléktorna
2020. aug. 26. #DKKA utánpótlás26 csapat nevezésével rendezzük meg a HORVÁTH NIKOLETT EMLÉKTORNÁT
Az Egyetemen zajló mérkőzéseket ÉLŐ-ben közvetítjük a DKKA TV Youtube csatornáján