„ACÉL A SZÍV!”
Megyei rangadó előtt
A tizedik helyezett Alba Fehérvár KC otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Nem pont úgy alakult akadémiánk felnőtt csapatának Győr elleni mérkőzése, ahogy azt a játékosok és a szakvezetés remélte, mert hiába a jó első húsz perc, végül tizenegy gólos vereséget szenvedtünk a címvédő, s az idei szezonban is hibátlan zöld-fehérek otthonában. A búslakodásra azonban nem jutott sok idő, ugyanis a hét elején már ismét munkába álltak kézilabdázóink, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az előttük álló újabb feladatra, mely egyáltalán nem ígérkezik egyszerűnek.
György László tanítványai ugyanis pénteken este fél héttől a megyei rivális Alba Fehérvár KC otthonában lépnek pályára a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában. Együttesünk holnapi ellenfele mindössze egyetlen ponttal lemaradva a mieinktől, a tizedik helyen áll a tabellán úgy, hogy eddig lejátszott tizenegy találkozójából négyet nyert meg, s egy döntetlen mellett hat vereség miatt szomorkodhatott a szezonban.
Éppen ezért is lesz nagyon fontos a péntek esti összecsapás, melyre természetesen nagyon készül együttesünk, s mint azt György László vezetőedző elmondta, elsősorban támadójátékban kell feljavulnunk ahhoz, hogy elhozzuk a bajnoki pontokat riválisunk otthonából.
- Annak ellenére, hogy legutóbb a Győrrel játszottunk, mindenképpen többet vártam volna a csapattól, elsősorban támadójátékban, illetve pár egyéni teljesítmény is elmaradt az előzetesen várttól. Ezekben mindenképpen javulnunk kell a székesfehérváriak ellen, mert egy nagyon szoros és kemény meccs vár ránk pénteken este. Továbbra is tartom, hogy a támadójátékunk hatékonyságán, az átlövő játékon feltétlenül javítanunk kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ugyanakkor egy nagyon gyors és futós csapat ellen játszunk, szóval a visszarendeződésünkre is oda kell figyelnünk. A találkozó abszolút háromesélyes, sem a hazaiak, sem mi nem számítunk favoritnak, s nagyon sok fog múlni azon, hogy milyen lesz a kapusteljesítményünk, illetve az is, hogy az ellenfél kapusával szemben miként oldjuk meg a befejezéseket, mert a Győr ellen ebben is igen sok hibát vétettünk.
További hírek
GYÁSZ ! Isten veled Drága Möti
2020. dec. 29.Elhunyt csapatunk törzsszurkolója, Németh János az akasztói DKKA baráti kör tősgyökeres tagja
A Fradi ellen zárjuk az évet
2020. dec. 29.A Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Segítség a nyári táborhoz
2020. dec. 23.Egymás helyett az Útkeresés Segítő Szolgálatot ajándékozták meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának játékosai.
Biztos siker a fővárosban
2020. dec. 21.Bő negyed óráig tudta tartani a lépést kézilabdázóinkkal a Vasas gárdája a Liga Kupa budapesti összecsapásán.
Hiányzott már mindenkinek a játék!
2020. dec. 15.Mindkét félidőben 24 gólt szerezve arattunk biztos győzelmet a Tempo KSE elleni Liga Kupa találkozón.
2015-16 EHF Kupagyőztes




