„ACÉL A SZÍV!”
Remek győzelem az Alba FKC ellen
Nagyot hajrázva, négygólos hátrányból fordítva aratott 23-22-es győzelmet Székesfehérváron akadémiánk felnőtt együttese.
A Győr elleni vereség után ma már Székesfehérváron lépett pályára akadémiánk felnőtt csapata, melyre nagyon nehéz hatvan perc várt a tabella tizedik helyén álló Alba FKC otthonában. A megyei rangadót a vendéglátók kezdték jobban, s két francia légiósuk, Zazai és Mendy, valamit Szarka góljainak köszönhetően már az 5. perchez érve 3-1-re vezettek. A Kohász Triscsuk találataival igyekezett kapaszkodni, majd Kazai és Grosch is felíratta magát a gólszerzők közé, ám a hazaiak ennek ellenére is tartották egy-kétgólos előnyüket (6-4). A folytatásban is felváltva szerezték góljaikat a csapatok, ami azért is volt bosszantó, mert a félidő dereka után nem sokkal emberelőnyben is támadhattak a mieink az egyenlítésért (10-8). Ami ekkor nem jött össze, szerencsére a véghajrá előtt már igen, mert Bouti, majd Szekerczés vette be Attingre kapuját, így a 24. percben újra egált mutatott az eredményjelző (10-10). Nem sokáig örülhettünk ennek azonban, mert a hajrában ismét jöttek a hibák, s ezt könyörtelenül kihasználta a házigazda, mely Mendy és Walfisch találatainak köszönhetően 14-11-es vezetéssel vonulhatott a félidei pihenőre.
A fordulás után elsősorban támadásban kellett volna feljavulnia együttesünknek, de csak nem akart megérkezni a remélt áttörés, kimaradt hetes, átlövés miatt is szomorkodhattunk, mert a francia válogatott Attingre valósággal sokkolta a mieinket, így a 38. percben már négy góllal vezetett az Alba FKC (17-13). Körülbelül tíz percnek kellett eltelnie a második felvonásból, hogy elkezdjen magára találni együttesünk, mely először védekezését szedte rendbe, míg az ellenfél kapuja előtt Triscsuk, Sirián és Szekerczés célzott pontosan, s mikor az 50. percben Triscsuk megszerezte hetedik találatát is, végre ismét egyenlítettünk (18-18).
A mérkőzés hajrája őrült izgalmakat hozott, mert Grosch révén a vezetést is megszereztük, de erre két találattal válaszoltak a házigazdák, ráadásul Attingre már a második dunaújvárosi hetest is hárítani tudta. A mieink védekezése azonban jól működött, Grosch emberhátrányból egyenlített, majd Szalai az 59. percben újra előnyhöz juttatta az akadémistákat (21-22). Ezzel azonban még nem volt vége, mert Mendy hetesből egalizált, ám az utolsó dunaújvárosi támadás végén sikerült kiharcolni egy büntetőt, melyet Szekerczés mindössze hat másodperccel a meccs vége előtt gólra váltott, s mivel Mendy utolsó pillanatokban eleresztett lövését is védte Csapó, így a mieink örülhettek a 23-22-es, rendkívül értékes győzelemnek.
Alba FKC – DKKA 22-23 (14-11)
DKKA: Csapó – Grosch 3, Ferenczy, Cavlovic, Nick, Bouti 2, Kazai 1. Csere: Stojak (kapus), Triscsuk 7, Szekerczés 3, Szalai B. 4, Sirián 2, Mihály P., Molnár B., Jovovity 1. Vezetőedző: György László.
További hírek
Visszatér a pályára Bulath Anita
2020. okt. 25.Jóval kevesebb mérkőzésen kellett nélkülöznie a Dunaújvárosnak klasszisát, mint azt előre gondoltuk. A térdszalag-szakadást szenvedett Bulath Anita ugyanis az elmaradt, halasztott mérkőzések miatt mindössze csak négy bajnokit hagyott ki és most, az Érd ellen újra visszatér a pályára.
Meglepetés edzőket kaptak az U13-asok
2020. okt. 21. #DKKA utánpótlásJó kis meglepetésben volt része az U13 csapatnak szerdán! Az edzésükre ugyanis váratlanul betoppant az NBI-es gárda két ikonja, Szalai Babett és Kazai Anita!
Karantén-bajnokság!?
2020. okt. 09.A DKKA mellett a Szombathelynél, az Érdnél, valamint a Debrecennél is találtak fertőzött játékost. A férfiaknál is több klub karanténba került: Ferencváros, Dabas,Tatabánya.
Karanténban a DKKA NBI-es csapata
2020. okt. 08.Koronavírus-fertőzés miatt elmarad az MTK elleni bajnoki forduló.
DKKA-MTK október 9. 16:00 - Dunaújváros Sportcsarnok (zárt kapus)
2020. okt. 06.NINCS LEHETETLEN! Cél: itthon tartani a 2 pontot!