„ACÉL A SZÍV!”
Tabellaszomszédok csatája
A mieinkkel azonos pontszámmal álló Vác ellen lép pályára pénteken délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese.
Rettentően izgalmas végjátékban aratott egygólos, 23-22-es győzelmet a K&H női kézilabda liga legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC otthonában. A szép sikernek köszönhetően kézilabdázóink megerősítették hetedik helyüket a bajnoki tabellán, s jó hangulatban készülhetnek következő bajnoki találkozójukra, melyre már nem is kell sokat várni, ugyanis pénteken délután öt órától a Vác együttesét látják vendégül a szekszárdi sportcsarnokban. Az összecsapás mindkét gárda számára rendkívül fontos, mivel együttesünk holnapi vetélytársa csak jobb gólarányával előzi meg az akadémistákat, vagyis egy újabb győzelemmel megelőznénk Szilágyi Zoltán csapatát.
Ez azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert a váciak remek játékosállománnyal rendelkeznek az idei szezonban is, tehetséges fiataljaik mellett kiváló légiósok segítik őket a minél szebb eredmények elérésében. Fel lesz tehát adva a lecke a mieinknek, akik becsülettel készülnek újabb fontos rangadójukra, s mint azt György László vezetőedző elárulta, természetesen szeretnék győzelemmel zárni ezt a találkozót is.
- Már a szezon elején elmondtuk, s ez be is bizonyosodott, hogy könnyű mérkőzései senkinek sincsenek. Főleg itt a középmezőnyben óriási a tülekedés, bárki megverhet bárkit, szóval nagyon nehéz mérkőzés vár ránk pénteken délután, de bízom benne, hogy a székesfehérvári találkozó adott számunkra egy olyan pluszt, amiből tudunk majd meríteni holnap is, s olyan felszabadult, bátor játékra leszünk képesek, amivel meg tudjuk szerezni ezt a nagyon fontos két bajnoki pontot.
További hírek
Átgázolt a BL-második a Kohászon
2023. szep. 03.Még a szoros meccsre sem volt esélye a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnoki nyitányon a Ferencváros vendégeként.
Bajnoki rajt a Fradi ellen
2023. szep. 02.A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Sallai Nikolett is a csapatunkat erősíti jövőre
2023. jún. 09.Lassan véglegessé válik a játékoskeretünk a következő szezonra.
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
2023. máj. 27.Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró előtt
2023. máj. 26.A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.