„ACÉL A SZÍV!”
A Békéscsaba következik
A tabella utolsó előtti helyén álló Békéscsaba elleni szekszárdi mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket pénteken este akadémiánk felnőtt együttese.
Hiába lőtt harmincöt gólt a Vác elleni rangadón, végül mégis egygólos vereséget szenvedett legutóbbi bajnoki mérkőzésén akadémiánk felnőtt együttese, mely "féltávnál" a nyolcadik helyen áll a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben úgy, hogy tizenhárom lejátszott mérkőzéséből ötöt nyert meg, s két döntetlen mellett hat alkalommal szerzett pont nélkül kellett elhagyja a pályát. Sokáig nem búslakodhattak azonban kézilabdázóink a szekszárdi vereség miatt, hiszen a hét elején már elkezdték a felkészülést következő bajnoki találkozójukra, melyet pénteken este hat órától játszanak, mikor a Békéscsaba látogat a szekszárdi sportcsarnokba.
Együttesünk holnapi vetélytársa idén is a kiesés elkerüléséért küzd, ám eddig nem áll túl jól, ugyanis az utolsó előtti helyen áll a pontvadászatban úgy, hogy egy győzelem és egy döntetlen mellett tizenegy alkalommal szenvedett vereséget, így jelenlegi három pontja néggyel kevesebb, mint a még bennmaradó helyen álló Szombathelyé. Ezzel együtt senki ne gondolja azt, hogy könnyű mérkőzés vár akadémiánk felnőtt csapatára pénteken este, s mint azt György László vezetőedző elmondta, a remélt két pontért keményen meg kell majd küzdeniük ellenfelükkel.
- Legutóbb a védekezésünkkel és ebből kifolyólag a kapusteljesítménnyel voltak problémáink, szóval ezen mindenképpen javítanunk kell a Békéscsaba ellen. Nem vár ránk könnyű mérkőzés, s nem szabad abból kiindulni, hogy hol áll most a tabellán ellenfelünk. Ez hasonló meccs lesz, mint a fehérvári, vagy a Vác elleni csatánk, egy kiélezett, nagyon kemény találkozóra számítok, mert egy olyan csapat lesz az ellenfelünk, melynek égető szüksége van minden egyes pontra, s ezért mindent meg is fog tenni. Természetesen nekünk is vannak céljaink, mindenképpen szeretnénk megkapaszkodni a középmezőnyben, s ehhez be kell gyűjtenünk a két bajnoki pontot pénteken is. A Vác ellen elkövetett hibáinkat kielemeztük, ezeket, az elsősorban védekezésben elkövetett hibákat ki kell javítanunk, de támadást sem szabad elfelejteni, tovább kell stabilizálni a játékunkat az ellenfél kapuja előtt. A Békéscsaba együttesénél nagyon jól cselező játékosok vannak, betörésekből és átlövésekből is veszélyesek tudnak lenni, de felkészülünk a kulcsjátékosaikból is, s hazai környezetben egyértelműen a győzelem megszerzése lesz a célunk.
További hírek
ÉLŐ közvetítés
2020. dec. 15.Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán
kezdés: 2020.12.15 18:00
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.