„ACÉL A SZÍV!”
Fájdalmas búcsú a kupától
Az Alba FKC elleni hazai döntetlennel ért véget együttesünk számára a Magyar Kupa idei kiírása.
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében lépett pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata, mely a megyei rivális Alba FKC gárdáját fogadta hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A két gárda január 10-i mérkőzésén a mieink örülhettek egygólos sikernek idegenben, így együttesünk célja ezúttal sem lehetett más, mint a továbbjutást érő győzelem kiharcolása.
A Kohász ennek megfelelő elszántsággal vetette is magát a meccsbe, hamar meg is szerezte a vezetést, s bár első két góljára még válaszoltak a fehérváriak, az első tíz perc végéhez érve annak ellenére is sikerült meglépni két góllal, hogy több ziccert és egy hétméterest is elhibáztak György László tanítványai (5-3). A védekezés is jól működött, így mikor a 14. percben Szalai megszerezte harmadik találatát, muszáj volt időt kérnie a vendégeknek (6-3). A rövid pauza sajnos meg is törte a mieink lendületét, a védekezés nagyon visszaesett, ráadásul hiába sikerült kialakítani a helyzeteket, a befejezéseknél hiányzott a koncentráció, így a fehérváriak hamar egalizálni tudtak sőt, a 22. percben Mendy találatával a vezetést is átvették (9-10). Hiába fordított innen még egyszer a Kohász, Mendyvel továbbra sem tudtak mit kezdeni játékosaink, így a francia légiós sorozatban szerezte góljait, aminek köszönhetően a félidei szünetre már az Alba vonulhatott minimális vezetéssel (13-14).
Úgy tűnt, hogy a szünetben sem sikerült rendeznie sorait együttesünknek, mert a fordulást követően pillanatok alatt háromgólosra növelte előnyét a megyei rivális (13-16). A DKKA Triscsuk góljaival igyekezett felzárkózni, de hiába sikerült egyenlíteni a 39. percben, a védekezés csak nem akart összeállni, így a vendégek rendre visszavették a vezetést (22-23). Szerencsére ebben az időszakban legalább a támadójáték működött, de a szép akciók, s pontos befejezések ellenére sem tudtuk átvenni a vezetést, s mivel a döntetlen is a vendégeknek volt jó, így egyre nagyobb volt a nyomás a Kohászon (28-28). A fehérváriak is fáradni látszottak azonban, ráadásul a kapuba visszatérő Csapó is több labdát fogott, így mikor az 57. percben Szekerczés végre gólra váltott egy büntetőt, ismét mi álltunk közelebb a továbbjutáshoz (30-29).
Mendy sajnos gyorsan egyenlített egy erősen lépésgyanús találattal, majd egy emberelőnyben kihagyott ziccer miatt szomorkodhattunk az utolsó percben, ráadásul az ellentámadásnál Boutit állították ki a játékvezetők, s ezzel végleg elúszni látszódott a továbbjutás. Pár másodperccel a meccs vége előtt azonban sikerült labdát szerezni, ám Grosch hiába vitte ziccerig a labdát, a játékvezetők támadó szabálytalanságot láttak nála, így odalett a győzelmi esély, s a 30-30-as döntetlennel az Alba FKC jutott be a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé.
DKKA – Alba FKC 30-30 (13-14)
DKKA: Csapó – Grosch, Ferenczy, Sirián, Bouti, Szalai, Kazai. Csere: Stojak (kapus), Nick, Cavlovic, Mihály, Molnár, Braun, Szekerczés, Tricsuk. Vezetőedző: György László.
További hírek
Gerháth Kincső is nálunk folytatja
2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapatKellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.
Nem borult a papírforma
2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapatBő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapatNehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Küzdésből is jeles
2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapatÓriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.