„ACÉL A SZÍV!”
Parádés győzelem
Remek játékkal aratott 28-26-os sikert az Érd vendégeként akadémiánk felnőtt együttese.
Idegenben, az Érd elleni bajnoki mérkőzésen lépett pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. Az összecsapásnak a tabella negyedik helyén álló házigazdák voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző bízott abban, hogy képesek lesznek jó mérkőzést játszani házigazdájukkal.
A kezdés az érdiek számára alakult jobban, mert az első három Kohász-támadást kivédekezték a hazaiak, s gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, de a mieink sem akartak leszakadni, s Grosch, Sirián és Kazai találatainak köszönhetően ott loholtak ellenfelük nyomában (4-3). Kézilabdázóink bátran, s egyre pontosabban játszottak, s mivel az érdiek 6-4-es vezetése után sorozatban három gólt is szereztek, így a 13. percben át is vették a vezetést (6-7). Sajnos nem sokáig örülhettünk az előnynek, mert ekkor több technikai hiba is becsúszott a Kohász játékába, s mivel ezeket könyörtelenül kihasználta az Érd, György Lászlónak muszáj volt időt kérnie a 19. percben (10-8). Bár a következő találatot is a házigazdák szerezték, együttesünk továbbra is remekül küzdött, s Csapó két védése után Szekerczés, Sirián és Mihály is bevette a hazai kaput, így újra sikerült egyenlíteni sőt, Braun 28. percben szerzett találatával ismét vezetett a Kohász (12-13). A félidő utolsó percei is nagy rohanást hoztak, felváltva szerezték góljaikat a csapatok, s bár a hazaiak ismét magukhoz ragadták az előnyt, Mihály az utolsó másodpercekben egyenlített, így 15-15-ös állással vonultak pihenőre a felek.
A második felvonás eleje remekül alakult kézilabdázóink számára, mert három perc alatt négy góllal szomorították a házigazdákat, s a meccsen először két találattal álltak jobban ellenfelüknél (17-19). Az érdiek ugyan hamar egyenlítettek, ám Triscsuk és Szekerczés rendre pontosan célzott még emberhátrányban is, így a 42. percben ismét kettővel vezetett a Kohász, sőt, miután Triscsuk megszerezte ötödik gólját is, már muszáj volt időt kérnie Szabó Edinának (20-23). Az érdiek persze nem adták fel, Janurik védései után hamar feljöttek egy gólra, így György Lászlónak is magához kellett hívnia tanítványait a 46. percben (22-23). A rövid pauza után ismét feljavult a mieink védekezése, míg a túloldalon Triscsuk és Grosch vette be az egyébként remekül védő Janurik kapuját, s az 52. percben már tényleg elérhető közelségbe került a remélt bravúr (22-25). Az 54. percben ismét időt kértek, majd ismét emberelőnybe kerültek a vendéglátók, akik Szabó Laura hetesével jöttek vissza kettőre, de Bouti fél percen belül két gólt is szerzett hátrányból, s ekkor végleg eldőlni látszott a találkozó (23-27). A vendéglátók hiába hajráztak nagyot, az utolsó percben már csak megfelezni tudták hátrányukat, s ez azt jelentette, hogy a Kohász óriási csatában aratott 28-26-os győzelmet, amivel megerősítette hetedik helyét a bajnoki tabellán.
Érd – DKKA 26-28 (15-15)
DKKA: Csapó, Stojak (kapusok), Bouti 3, Braun 1, Cavlovic, Ferenczy 3, Grosch 3, Jovovity, Kazai 1, Mihály 2, Molnár, Nick, Sirián 3, Szalai 1, Szekerczés 5 (2), Triscsuk 6. Edző: György László.
További hírek
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.
Elvárható a továbbjutás a kupában
2023. nov. 14.Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.
Edzőpáros a DKKA élén
2023. nov. 13.Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.
Ez sem a mi napunk volt
2023. nov. 09.Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
2023. nov. 08.Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.