„ACÉL A SZÍV!”
A Siófok már nagy falat volt
Nem tudta megnehezíteni akadéminák felnőtt csapata a házigazda Siófok dolgát a két gárda ma esti bajnokiján.
Alig huszonkét órával az Érden aratott bravúros győzelem után ma már Siófokon lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese. Az összecsapásnak egyértelműen a tabella harmadik helyén álló Balaton-partiak voltak az esélyesei, ám a mieink bíztak abban, hogy a tegnapi nagy csatát követően is lesz még annyi energiájuk, hogy jó mérkőzést játsszanak a közelmúltban a címvédő Győrt is legyőző házigazdák ellen.
A kezdésre nem is lehetett panasza a mieinknek, mert bátran, s gólerősen vágott neki a meccsnek együttesünk, mely az első négy percben háromszor is mattolta a vendéglátókat úgy, hogy közben csak egyetlen találatot kapott (3-1). A folytatás sajnos nem alakult ilyen szépen, mert a vendéglátók pillanatok alatt egyenlítettek, majd Kobetic és Jezic révén már 6-4-re vezettek a 10. percben. A hazaiak védekezése és Szikora kapus egyre több gondot okozott kézilabdázóinknak, s a mieink helyzetét egy 4-0-s sorozattal tette még nehezebbé a házigazda, mely a 17. perchez érve már 10-5-ös előnynek örülhetett. A Kohász kézilabdázói közül Szekerczés igyekezett tartani a lépést a hazaiakkal, ám hiába szerzett sorozatban öt gólt is, a siófokiak így is növelni tudták vezetésüket, s a félidei szünetre már 18-10-es hazai előnnyel vonultak a felek.
A fordulást követően lényegesen bátrabb játékra lett volna szükség a mieinktől ahhoz, hogy ne nőjön tovább drámaian a két gárda közti különbség. A félidő delején még Szalai és Szekerczés találataival tartotta is magát együttesünk, ám 20-12 után újra jöttek a technikai hibák, a rontott lövések, s ezeket könyörtelenül megbüntette a házigazda, mely sorozatban öt újabb gólt szerezve lépett el 25-12-re együttesünktől. György László 27-13-as hazai vezetésnél kért újra időt, ám sem támadásban, sem védekezésben nem volt meg az erő a mieinkben ahhoz, hogy feljebb jöjjenek, így a Siófok végül 35-19-es sikert aratva tartotta otthon a bajnoki pontokat.
Siófok KTC – DKKA 35-19 (18-10)
DKKA: Csapó – Kazai 1, Triscsuk 1, Bouti 1, Sirián 1, Ferenczy 2, Grosch. Csere: Stojak (kapus), Nick, Szalai 2, Szekerczés 8, Mihály, Braun 1, Molnár 2, Cavlovic. Vezetőedző: György László.
További hírek
Kiváló hét az utánpótlás számára
2021. nov. 07. #DKKA utánpótlásFiataljaink számára különböző korosztályokban tizenkét megmérettetés várt a héten.
Vissza a győzelem útjára, újabb két pont a zsebben!
2021. nov. 06.Izgalmas találkozón, elsősorban jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel aratott 25-23-as sikert csapatunk az MTK elleni hazai bajnokin.
Fontos meccs vár a felnőttekre
2021. nov. 05.Nehéz csata, küzdelmes mérkőzés előtt áll akadémiánk felnőtt együttese, mely az MTK elleni hazai rangadóval folytatja a bajnokságot.
Az Üstökös Kupán vettek részt fiataljaink
2021. nov. 01. #DKKA utánpótlásNégy korosztályban is indított csapatot a DKKA az utánpótlás kézilabdatornán.
Pontokkal tértünk haza Érdről
2021. okt. 29.Keményen meg kellett küzdeni érte, de megvan várva várt győzelem csapatunk számára!
2015-16 EHF Kupagyőztes




