„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Fradi következik

2020. feb. 13.
  • Facebook

A bajnokság egyik legerősebb együttese vár pénteken este fél héttől akadémiánk felnőtt együttesére.

Megterhelő napok állnak akadémiánk felnőtt csapata mögött, mely az elmúlt héten két napon belül két mérkőzést is játszott a K&H női kézilabda ligában, ahol előbb Érden aratott nagyon szép győzelmet, majd a Siófok vendégeként vereséget szenvedett. Sok pihenés ezt követően sem jutott a csapat tagjainak, mert pénteken újabb rendkívül nehéz feladat vár kézilabdázóinkra, akik este fél héttől a Ferencváros együttesét látják vendégül Szekszárdon. A fővárosi zöld-fehérek a második helyen állnak jelenleg a bajnokságban úgy, hogy eddig lejátszott tizenhat mérkőzésükön tizenkét győzelmet arattak, s három döntetlen mellett mindössze egyetlen vereséget szenvedtek.

A holnap esti összecsapásnak is egyértelműen a válogatottak sorával felálló Fradi az esélyese, s mint azt György László vezetőedző elmondta, minden egyes pályára lépő játékosától a maximum kell ahhoz, hogy egy jó meccset játsszanak bajnoki címre is esélyes vendégeikkel.

- Egy nagyon erős, a BL-ben edződött csapat lesz az ellenfelünk, mely, ha gyengébb is volt az elmúlt időszakban, most már javul, s a korábban hiányzó játékosaik is egyre inkább megtalálják régi önmagukat, gondolok itt Szekeres Klárára, Szucsánszki Zitára és Klivinyi Kingára, illetve Hornyák Dórára. Jól mutatja a Fradi erejét, hogy a Bukarest ellen nagyon magabiztos győzelmet aratott a BL-ben, majd egy nagyon jó meccset játszott Rosztovval is, s bár kikapott a véghajrában, egy rendkívül erős és jó csapatot alkot. Nagyon nehéz dolgunk lesz, fontos lesz, hogy valóban elhiggyük azt, hogy amit tudunk, azt meg is tudjuk valósítani a pályán. Ehhez azonban nem szabad kishitűen kimennünk a mérkőzésre, nem nekünk van veszíteni valónk a pénteki meccsen, de azt is látni kell, ahhoz, hogy jó mérkőzést tudjunk játszani a Ferencvárossal, a csapat minden egyes tagjának a maximumot kell nyújtania hatvan percen keresztül.

További hírek

Hazai folytatás a bajnokságban

Hazai folytatás a bajnokságban

2022. már. 11.

Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Mosonmagyaróvár ellen bajnokság hétvégi fordulójában.

Bravúrok hete

Bravúrok hete

2022. már. 09. #DKKA utánpótlás

Kiváló eredmények az utánpótlásban.

Négyes döntőben a Kohász

Négyes döntőben a Kohász

2022. már. 09.

Remek második félidei játékának köszönhetően aratott hatgólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Cél a négyes döntő

Cél a négyes döntő

2022. már. 08.

Békéscsabán, a Magyar Kupa negyeddöntőjében lép pályára felnőtt együttesünk szerdán este hat órától.

Defeat in Vác

Kár az első félidőért

2022. feb. 25.

A szünetig komoly hátrányba került, s bár a második felvonásban ismét nagyot küzdött, nem tudott pontot szerezni Vácon akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat