„ACÉL A SZÍV!”
Harminc percig élt a remény
Az első félidőben sokáig vezetett, s jól tartotta magát, ám a másodikban túl sokat hibázott együttesünk ahhoz, hogy szoros meccset játsszon a Fradival.
A bajnoki ezüstérmes, s jelenleg is második Ferencváros elleni szekszárdi mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este fél héttől akadémiánk felnőtt csapata. Az összecsapásnak egyértelműen a fővárosiak voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző bízott abban, hogy bátor, fegyelmezett játékkal, jó egyéni teljesítményekkel képesek lehetnek izgalmas meccset játszani a BL-ben edződött vendégeikkel.
Az elszántsággal nem is volt hiány dunaújvárosi oldalon, hiszen hiába szerzett első két támadásából egyaránt gólt a fővárosi alakulat, Szalai, Grosch és Sirián találatai után már a mieink vezettek az 5. percben (3-2). Ugyan a Fradi rendre egyenlíteni tudott, ám Szekerczés és Grosch ellen nem volt ellenszere a zöld-fehéreknek, így továbbra is a zöld-fehéreknek kellett futnia az eredmény után (7-6). Érezte Elek Gábor is, hogy ez így nem lesz jó, s miután a csereként beállt Szemerey két ziccert is védett, magához hívta tanítványait, hogy rendezze a sorokat (10-10). Bosszantó volt, hogy ezt követően emberhátrányban ragadták magukhoz újra az előnyt a vendégek, ám a Kohász sem akart leszakadni vetélytársától, s Nick kiállítása alatt Sirián és Szekerczés is bevette a fővárosiak kapuját (12-12). A Fradi sokat köszönhetett Szemerey kapusnak, aki hetest is védett, s bár Szalai egymás után szerzett két gólja után úgy tűnt, hogy akár még előnnyel is fordulhatunk a folytatásra, az utolsó másfél percben Klujber és Szucsánszki is betalált, így az Elek-csapat vonulhatott minimális fórral a szünetre (14-15).
A második felvonás elején Sirián gyorsan egalizált, ám Kovacsics duplája után Szekerczést három percen belül kétszer is kiállították, s miután az emberelőnyeivel remekült élt a Fradi, György Lászlónak muszáj volt időt kérnie a 37. perc elején (16-20). Ez sem segített azonban, mert támadásban és védekezésben is nagyon sok volt a hiba együttesünk játékában, s ezt könyörtelenül kihasználta a Fradi, mely a 40. percben már hat góllal állt jobban a Kohásznál (17-23). Sajnos a mieink a folytatásban sem igazán találták meg az utat a ferencvárosi kapuig, újabb ziccereket, majd hétméterest hagytunk kihasználatlanul, s ezeket továbbra is gólokkal büntette a fővárosi gárda, így az 52. percben ismét időt kért György László (20-27). A mérkőzésből hátralévő időben már csak az lehetett kérdés, hogy sikerül-e valamelyest közelebb jönnie kézilabdázóinknak, s bár voltak ekkor felvillanásai a mieinknek, a Fradi végül 30-24-re behúzta a mérkőzést, s elvitte a pontokat Szekszárdról.
DKKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 24-30 (14-15)
DKKA: Csapó – Grosch 3, Szekerczés 8, Bouti 1, Sirián 4, Nick 2, Kazai. Csere: Stojak (kapus), Szalai B. 4, Molnár B., Mihály P. 1, Ferenczy, Triscsuk, Braun 1, Cavlovic. Vezetőedző: György László.
FTC: Bíró B. – Lukács V. 4, Klujber 5, Kovacsics 4, Snelder 4, Háfra N. 1, Márton G. 2. Csere: Szemerey (kapus), Csiszár-Szekeres, Szucsánszki 4, Pásztor N., Schatzl 6, Christensen, Bánfai. Vezetőedző: Elek Gábor.
További hírek
Szép, biztos diadal
2014. szep. 26.Az elején még döcögött a szekér, de a végére kiváló védekezésének és biztos támadás-befejezésének hála meggyőző, 27-20 arányú győzelmet aratott csapatunk a Vác ellen a női kézilabda bajnokság mai játéknapján a sportcsarnokban. Szép volt, csajok, így tovább!
Kell a két pont!
2014. szep. 26.Idei ötödik bajnoki mérkőzését játssza ma együttesünk, mely este hat órától a Vác gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, egyértelműen győzelmi célokkal.
Itt is magas célokért küzdeni
2014. szep. 25.Az elmúlt napok megpróbáltatásai után komoly tervekkel, egy új, de számára egyáltalán nem ismeretlen közegben kíván minél jobb teljesítményt nyújtani a pályán Triscsuk Krisztina, aki ma délelőtt írta alá szezon végéig szóló szerződését együttesünkkel.
Triscsuk Krisztina a Kohásznál folytatja
2014. szep. 25.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatánál folytatja pályafutását Triscsuk Krisztina. A 29 éves, több poszton bevethető válogatott játékos a szezon végéig írt alá megállapodást együttesünkkel, melyben akár már holnap, a Vác elleni hazai találkozón pályára is léphet.
Ezúttal vereség
2014. szep. 20.Az első félidőben még jól játszott és vezetett is, ám a második felvonásban nagyon visszaesett csapatunk támadójátéka a Fehérvár KC elleni ma esti rangadón, így a házigazdák viszonylag simán, 23-19 arányban legyőzték együttesünket.
2015-16 EHF Kupagyőztes




