„ACÉL A SZÍV!”
Harminc percig élt a remény
Az első félidőben sokáig vezetett, s jól tartotta magát, ám a másodikban túl sokat hibázott együttesünk ahhoz, hogy szoros meccset játsszon a Fradival.
A bajnoki ezüstérmes, s jelenleg is második Ferencváros elleni szekszárdi mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este fél héttől akadémiánk felnőtt csapata. Az összecsapásnak egyértelműen a fővárosiak voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző bízott abban, hogy bátor, fegyelmezett játékkal, jó egyéni teljesítményekkel képesek lehetnek izgalmas meccset játszani a BL-ben edződött vendégeikkel.
Az elszántsággal nem is volt hiány dunaújvárosi oldalon, hiszen hiába szerzett első két támadásából egyaránt gólt a fővárosi alakulat, Szalai, Grosch és Sirián találatai után már a mieink vezettek az 5. percben (3-2). Ugyan a Fradi rendre egyenlíteni tudott, ám Szekerczés és Grosch ellen nem volt ellenszere a zöld-fehéreknek, így továbbra is a zöld-fehéreknek kellett futnia az eredmény után (7-6). Érezte Elek Gábor is, hogy ez így nem lesz jó, s miután a csereként beállt Szemerey két ziccert is védett, magához hívta tanítványait, hogy rendezze a sorokat (10-10). Bosszantó volt, hogy ezt követően emberhátrányban ragadták magukhoz újra az előnyt a vendégek, ám a Kohász sem akart leszakadni vetélytársától, s Nick kiállítása alatt Sirián és Szekerczés is bevette a fővárosiak kapuját (12-12). A Fradi sokat köszönhetett Szemerey kapusnak, aki hetest is védett, s bár Szalai egymás után szerzett két gólja után úgy tűnt, hogy akár még előnnyel is fordulhatunk a folytatásra, az utolsó másfél percben Klujber és Szucsánszki is betalált, így az Elek-csapat vonulhatott minimális fórral a szünetre (14-15).
A második felvonás elején Sirián gyorsan egalizált, ám Kovacsics duplája után Szekerczést három percen belül kétszer is kiállították, s miután az emberelőnyeivel remekült élt a Fradi, György Lászlónak muszáj volt időt kérnie a 37. perc elején (16-20). Ez sem segített azonban, mert támadásban és védekezésben is nagyon sok volt a hiba együttesünk játékában, s ezt könyörtelenül kihasználta a Fradi, mely a 40. percben már hat góllal állt jobban a Kohásznál (17-23). Sajnos a mieink a folytatásban sem igazán találták meg az utat a ferencvárosi kapuig, újabb ziccereket, majd hétméterest hagytunk kihasználatlanul, s ezeket továbbra is gólokkal büntette a fővárosi gárda, így az 52. percben ismét időt kért György László (20-27). A mérkőzésből hátralévő időben már csak az lehetett kérdés, hogy sikerül-e valamelyest közelebb jönnie kézilabdázóinknak, s bár voltak ekkor felvillanásai a mieinknek, a Fradi végül 30-24-re behúzta a mérkőzést, s elvitte a pontokat Szekszárdról.
DKKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 24-30 (14-15)
DKKA: Csapó – Grosch 3, Szekerczés 8, Bouti 1, Sirián 4, Nick 2, Kazai. Csere: Stojak (kapus), Szalai B. 4, Molnár B., Mihály P. 1, Ferenczy, Triscsuk, Braun 1, Cavlovic. Vezetőedző: György László.
FTC: Bíró B. – Lukács V. 4, Klujber 5, Kovacsics 4, Snelder 4, Háfra N. 1, Márton G. 2. Csere: Szemerey (kapus), Csiszár-Szekeres, Szucsánszki 4, Pásztor N., Schatzl 6, Christensen, Bánfai. Vezetőedző: Elek Gábor.
További hírek
Még előrébb lépnének
2014. ápr. 01. #DKKA utánpótlásAz alapszakaszt a hetedikhelyen zárta, de a bajnoki rájátszásban még hozna azért egy-két helyet ellenfelein junior együttesünk, melynek eddigi szerepléséről, közeli és távolabbi céljairól Horváth Tibor edzővel beszélgettünk.
Hasznos, de vereség
2014. már. 28.Ismét sok gólt hozó mérkőzést játszott csapatunk a Debrecen együttesével a két gárda ma délelőtti felkészülési mérkőzésén, ám ahogy egy nappal korábban, úgy ezúttal is a házigazdák örülhettek a sikernek.
Most a Debrecen volt a jobb
2014. már. 27.Válogatottjait nélkülöző együttesünk szoros első félidő után nem bírta a véghajrát a Debrecen elleni edzőmeccsen, így végül ötgólos vereséget szenvedett. Folytatás holnap délelőtt, szintén a Loki ellen.
NB II: győzelem Dabason
2014. már. 24. #DKKA utánpótlásAhogy hazai pályán, úgy idegenben is legyűrte a DANUKE gárdáját junior együttesünk az NB II-es felnőtt bajnokságban. Horváth Tibor tanítványai erős ellenszélben arattak 43-38-as sikert, amivel tartják harmadik helyüket bajnoki táblázaton.
Három új igazolás a Kohásznál
2014. már. 18.Három új játékossal erősítette meg jövő évi játékoskeretét együttesünk, melynek vezetése egyéb jó hírekkel is szolgált honlapunknak. Visszatér Dunaújvárosba Azari Fruzsina, rajta kívül Kamper Olívia és Takács Bianka is a Kohászhoz szerződött, mindhárman egy plusz egy évre írtak alá csapatunkhoz.
2015-16 EHF Kupagyőztes




