„ACÉL A SZÍV!”
Izgalmas mérkőzésen, kiélezett végjátékban vesztettünk Fehérváron
A bajnokság utolsó előtti mérkőzésére utazott csapatunk vasárnap Székesfehérvárra. A körbeverések és az elmúlt fordulók jó játéka miatt reménykedtünk egy szoros pontszerzésben, bár a hazaiak gárdája erősebb, és csak szerencsétlen módon maradtak le a felsőház küzdelmeiről. Esélyek itt is ott is mutatkoztak, és ennek megfelelően alakult a találkozó "forgatókönyve" is.
Fehérvár KC - D. Kohász KA 32:29 (18:14)
DKKA: Pisák - Bódi(4), Sánta(1), Takács F.(2), Takács D.(2), Ferling(6), Berta(1)
cserék: Csapó, Török - Rádl(5), Gera(6), Gáspár, Kővári(2), Kemény, Grosch
Rosszul indult a találkozó, az első percekben csak a Fehérvár volt a pályán 4:0-ra el is húzott. Takács F. az 5. percben talpról indított lövésével adta meg a jelet a gólgyártásra. Sajnos a védekezés továbbra sem az elvárt szinten működött, így Mátéfi Eszter a (. percben időt kért. A paprikás hangulatra jellemző, hogy Bába Misi sárga lapot kapott a rövid szünetben. Sajnos nem csökkent a játékvezetői tévedések száma, és a két csapat közötti különbség sem. (6:10). Edzőnk becserélte mindhárom kapusunkat az első félidőben, de nem sikerült mérhető hatékonyságot elérni. A 16. percben Takács Dusmátát másodszor küldték le a bírók, aztán Berta ejtése hal el a kapus kezében: kezdünk aggódni. Szerencsére Ferling tartja a lelket a társaságban, előbb Rádl dupláz, majd Gera, Takács Fruzsi és Bódi is betalál. A Fehérvár kicsit elálmosodik, már kettőre felzárkóztunk (13:15), sőt Ferling indítást kap, de elforgolódja a helyzetet. A hazaiak megrázzák magukat, és 18:14-re hozzák a félidőt.
A második félidő első 10 perce maga az álom... 9:3-ra hozzuk, és átvesszük a vezetést. (23:21). Kulcs szerepe van a történetben Csapó Kyrának, aki megunta a kritikákat, és egyszerűen lehúzta a rolót. Volt, hogy egy támadáson belül háromszor védett! Elöl bátrabban és gyorsabban játszottunk, és mindenki bevállalta a kinálkozó lehetőségét. Kétségbeesett időkéréssel próbálkoztak a fehérváriak, de látszott a tanácstalanság az arcokon. Ebben a veszni látszó helyzetben Tilinger Tamara vette hátára csapatát, és kezdte szórni a gólokat. Érezni lehetett, hogy az a gárda fog nyerni, amelyik fejben jobban bírja a hajrát. A félidő középső szakaszában Kemény Dóri és Grosch Vivien is pályára lépett, míg az alapemberek kis pihenőhöz jutottak. 27:26-os hazai vezetésnél Mátéfi Eszter időt kért, és visszaküldte a kezdő sort. Tilinger továbbra is hibátlan, nálunk Takács Fruzsi rossz lövését még Ferling korrigálja, de már mi üldözzük a vendéglátókat. (28:28) Az utolsó 5 perc maga a rémálom... Újra a Fehérvár vezet, amikor Takács Dusmátát harmadszor is kiállítják, sőt szövegelésért további 2 perc a büntetése. A végére folyamatos emberhátrányban maradtunk, el is fáradtunk, a játékvezetőkkel többet foglalkoztunk, mint a védekezéssel, így a valóságnál simább vereséget mutat az eredmény. (29:32)
Sok szép megoldás és biztató periódus mellett a vereség okait az alábbiakban lehet összefoglalni:
- a kapusteljesítmények az első félidőben,
- Tilinger Tamara kiiktatásának elmaradása,
- következetlen játékvezetés
- a hosszabb, tartós koncentrálás hiánya.
Ezek nagyrészt fejleszthetők és pótolhatók. Jövőre visszavágunk!
Május 8-án pedig, az utolsó fordulóban Veszprémbe utazunk, ahol győzelem esetén a végső tabella 7. helyére léphetünk! A bravúr megkoronázására készülünk! A zárómeccs, amin csak nyerhetünk..
További hírek
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.
Irányelvek az utánpótlás-mérkőzések és edzések folytatásával kapcsolatban
2020. nov. 17. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség irányelveket fogadott el az utánpótlás-bajnokságok mérkőzései, illetve a versenyrendszerben szereplő csapatok edzéseivel kapcsolatban.
Túl nagy előnyt adtak, így nem volt elég a hajrájuk
2020. nov. 05.Szerdán este Szombathelyen játszott bajnoki mérkőzést a DKKA együttese, kézilabdázóink a hazai győzelem után ezúttal vereséget szenvedtek. A meccsen már nyolc góllal is vezetett az ellenfél, a Kohász a második félidőben nagyot küzdve felzárkózott, izgalmassá tette a végjátékot, de fordítani már nem tudott.
Hiába a nagy hajrá!
2020. nov. 05.Nyolcgólos hátrányból még visszakapaszkodott, ám végül pont nélkül maradt Szombathelyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Fájdalmas vereség
2020. okt. 29.Kétszer is nagy hátrányból kapaszkodott vissza, ám így is pont nélkül kellett hazajönnie érdi bajnokijáról akadémiánk felnőtt csapatának.