„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

MTK-öröm Szekszárdon

2020. feb. 21.
  • Facebook

Sokba kerültek a támadásban elkövetett hibák akadémiánk felnőtt csapata számára, mely 32-27-es vereséget szenvedett az MTK együttesétől a két gárda szekszárdi bajnokiján.

Nagyon fontos mérkőzés várt ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttesére, mely a vele azonos pontszámmal álló MTK gárdáját látta vendégül Szekszárdon a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában.

A kezdés előtt György László elsősorban a védekezés és a visszarendeződés fontosságára hívta fel a figyelmet, s a mieink ennek szellemében vágtak is neki a mérkőzésnek, melynek első hat percében nem kaptak gólt, cserébe viszont szereztek kettőt is (2-0). Éppen ezért volt bosszantó, hogy a vendégek két dunaújvárosi technikai hiba után is betaláltak gyors indulásból, s bár Szekerczés még egy sikeres hetesből visszavette az előnyt együttesünknek, a sorozatban eladott labdákból újabb könnyű gólokat ért el a fővárosi alakulat, így György Lászlónak már a 10. percben időt kellett kérnie (3-5). A kisebb gödörből Sirián találataival igyekezett kimászni együttesünk, de a túloldalon nem bírtuk Tóth Eszterrel, aki a 15. percben már hatodik gólját szerezve növelte tovább az MTK vezetését (5-8). Sajnos támadásban továbbra is sorozatban adta el a labdákat együttesünk, s hiába védett többször is bravúrral a csereként beállt Stojak kapus, a 22. percben ismét magához kellett hívnia tanítványait vezetőedzőnknek (6-11). Túl nagy változás ezt követően következett, mert hiába voltak felvillanásai a Kohásznak, továbbra is sok volt az elhibázott ziccer, így az MTK biztosan tartotta előnyét, s a félidei szünetre 15-10-es vezetéssel vonulhatott.

A játék minden elemében javulnia kellett volna a mieinknek ahhoz, hogy legyen esélyük a pontszerzésre, ám a második felvonás újabb elhibázott helyzetekkel, valamint két fővárosi góllal kezdődött, s már ekkor eldőlni látszott a pontok sorsa (10-17). A Kohász azonban nem adta fel, s igyekezett nagy hajrát nyitni, melyhez Stojak kapus bravúrjai jelentették az alapot, s mivel 15-22 után sorozatban három gólt is szereztek a mieink, így a 42. percben Golovin edző is időt kért (18-22). Úgy tűnt, hogy a rövid pauza sem törte meg kézilabdázóink lendületét, mert Triscsuk és Kazai góljaival lopakodott még közelebb a Kohász, ám a kulcspillanatokban ismét ziccert, hétméterest hibáztunk, s mivel a túloldalon nem tette meg ugyanezt az ellenfél, a 49. percben ismét öttel vezetett az MTK (21-26). Az akadémisták küzdöttek ugyan becsülettel, ám a kék-fehérek a hajrában is pontosabban, hatékonyabban játszottak, így előnyüket magabiztosan megtartva arattak 32-27-es győzelmet, amivel átvették együttesünktől a tabella hetedik helyét.

DKKA – MTK Budapest 27-32 (10-15)

DKKA: Csapó – Grosch 3, Szekerczés 8, Sirián 4, Bouti 3, Szalai 3, Kazai 3. Csere: Stojak (kapus), Nick, Ferenczy, Triscsuk 3, Mihály, Molnár. Vezetőedző: György László.

 

További hírek

A serdülők is tornagyőztesek

A serdülők is tornagyőztesek

2021. aug. 20. #DKKA utánpótlás

Felnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.

Továbbképzés telt ház előtt

Továbbképzés telt ház előtt

2021. aug. 15.

Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.

Serdülők csatája a sportcsarnokban

Serdülők csatája a sportcsarnokban

2021. aug. 14. #DKKA utánpótlás

Érdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.

Végül biztos siker!

Végül biztos siker!

2021. aug. 13.

Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.

Érdi visszavágás

Érdi visszavágás

2021. aug. 06.

Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat