„ACÉL A SZÍV!”
Hivatalos: Vége a szezonnak!
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége véget vetett a 2019/2020-as hazai bajnoki és kupaküzdelmeknek.
A Magyar Kézilabda Szövetség március 13-án döntött arról, hogy 14-étől minden hazai bajnoki és kupasorozatot felfüggeszt, így azok folytatására meghatározatlan ideig nem kerülhet sor. A szövetség elnöksége ma újabb ülést tartott, ahol egyhangú (11-0-s aránnyal) szavazással arról döntött, hogy a 2019/2020-as idény valamennyi, a Magyar Kézilabda Szövetség és a megyei szakszövetségek által kiírt bajnokságot és kupasorozatot befejezettnek nyilvánítja.
Az elnökségi döntés alapján egyik sorozatban sem osztanak ki helyezéseket, valamint nem lesznek alacsonyabb bajnoki osztályba kieső és magasabb bajnoki osztályba feljutó sportszervezetek sem. A nemzetközi kupaindulásra azok a sportszervezetek lesznek jogosultak, akik erre a 2018-2019. évi bajnokság alapján jogosultak voltak. Ez alapján a nemzetközi kupaindulásra jogosultságot szerzett sportszervezet, a nemzetközi szövetség vonatkozó szabályzata szerint indulhat az adott nemzetközi kupasorozatban – derült ki a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos közleményéből.
Ügyvezetőnk, Mátyás Gábor így kommentálta az elnökségi döntést: - Nem meglepő a döntés, szerintem erre lehetett számítani, s azt gondolom, hogy felelős és megalapozott, jó döntés született, hiszen teljesen bizonytalan a következő hetek és hónapok kimenetele. Talán még időben született ez a határozat, mert néhány klubnál még nem döntöttek bizonyos dolgokban, s ez azért jelentősen megkönnyíti, s irányt is szab ezeknek a határozatoknak. Nekünk, mint DKKA-nak az a feladatunk, hogy a következő időszakban elhatározzuk a működésünket, s felkészüljünk arra, hogy amikor lehet folytatni a munkát, akkor készen álljunk rá!
További hírek
Fontos siker Békéscsabán
2023. okt. 20.Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Ismét idegenben az akadémisták
2023. okt. 19.Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Vereség a hibák ára
2023. okt. 07.Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.
Fontos meccs vár a Kohászra
2023. okt. 06.Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
A Debrecen örülhetett
2023. szep. 20.Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.