„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Végre találkozhattunk! Mindenki egészséges, kezdhetünk alkotni!

2020. máj. 18.
  • Facebook

Immár a DKKA teljes stábja megjelent hétfőn délelőtt a következő bajnoki szezont előkészítő szakmai egyeztetésen, melyre a csapat kapitánya, Szalai Babett is meghívást kapott. Természetesen mindenki betartotta a veszélyhelyzeti szabályokat.

 

A múlt héten már beszámoltunk arról, hogy új menedzsmentünk megkezdte a felkészülést a következő szezonra, de akkor még csak a felnőtt csapatunk szűk szakmai stábja ült le rövid egyeztetésre.

A szigorítások országos enyhítését követően a felnőtt és utánpótlás edzők, a fizikai-erőnléti szakemberek, illetve a csapat mellett dolgozó sportmunkatársak is jelen lehettek az első igazi stábértekezleten. Mátyás Gábor a DKKA ügyvezetője bemutatta az új menedzsment minden tagját és a március óta eltelt két hónap háttérmunkáinak eredményeit ismertette. A tulajdonos - Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata - képviseletében Motyovszki Mátyás, az Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke biztosította a DKKA minden munkatársát a város támogatásáról.

 

A kollégák már tudják, hol játsszuk a következő szezon hazai mérkőzéseit!

 

Rendhagyó módon felnőtt csapatunk két játékosa, Szalai Babett és Molnár Beatrix is jelen volt a szakmai egyeztetésen. Míg „Babi” a játékosokat képviselte, addig „Kicsi” utánpótlásedzőként kapott meghívást. Az új szakvezetés a játékosok véleményét is nagyon fontosnak tartja, hisz, ahogy hangsúlyozták: „az egész produkció róluk szól”.

Menedzserünk, Gurics Attila mellett csapatunk új edzője, Vágó Attila is beavatta a jelenlévőket az új elképzelésekbe, tervekbe. Elhangzott, hogy további 4 játékos érkezését jelenti be hamarosan a klub. Rövidesen az egyik legfontosabb kérdésre is választ kaphatnak szurkolóink, akik nagyon szeretnék már tudni a következő szezon hazai mérkőzéseinek helyszínét.

 

Szalai Babett: - "A felnőtt csapat képviseletében vehettem részt a hétfői személyes találkozón, ahol sok minden elhangzott, szakmai és gazdasági kérdések is, amiket eddig mi, játékosok soha nem ismerhettünk. A bajnokság leállásából adódó helyzet mellett természetesen érintettük a felnőtt csapat, illetve az utánpótlás témakörét. De a média, marketing és a PR fontosságát is átbeszéltük. Személyesen tapasztalhattam, hogy milyen sokan dolgoznak azon, hogy sikeresen tudjuk elkezdeni az előttünk álló, több szempontból érdekes szezont. Nekem személy szerint nagyon szimpatikus a vezetők elképzelése, hozzáállása. Ha minden igaz, hamarosan a lányokkal is szervezünk egy találkozót, amikor jobban megismerhetjük egymást, hiszen nagyon sok új arc lesz a csapatban. Már nagyon várom a felkészülés kezdetét, én - mint mindig - nagyon pozitív vagyok. Szerencsére klubunk kiváló arra, hogy mind a személyes, mind a csapatcéljainkat el tudjuk érni."

 

Szalai Babettnek nagyon szimpatikus a vezetők elképzelése

Fotó: Miklán Klaudia, Nagy Gergő

További hírek

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2022. szep. 16.

Hiába tartotta magát jól sokáig, az első felvonás utolsó tíz percében veszítette el a DVSC elleni debreceni bajnokiját akadémiánk felnőtt együttese.

Bravúrra készül együttesünk

Bravúrra készül együttesünk

2022. szep. 15.

A tavalyi bronzérmes otthonában is győzelmet tűzi ki maga elé akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren

Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren

2022. szep. 09.

Fordulatos, nagy csatában, az utolsó másodpercben szerzett góllal ért el 26-26-os döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni megyei rangadón.

Bérletinformáció

Bérletinformáció

2022. szep. 08.

Többen is érdeklődtek, ezért mérlegelve a helyzetet Akadémiánk úgy döntött, lehetővé teszi a bérlet vásárlását a 2022/23-as szezonra.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2022. szep. 08.

Idegenben, az Alba FKC elleni mérkőzésen szerezheti meg második bajnoki győzelmét akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat