„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Négy új érkező a Kohásznál!

2020. máj. 28.
  • Facebook

Érden játssza a 2020/2021-es szezon hazai mérkőzéseit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely négy új játékos szerződtetését jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Újabb sajtótájékoztatót tartott csütörtökön délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a városháza "C" szárnyának házasságkötő termében. Az összejövetel elején Medgyesi Miklós moderátor, az önkormányzat sajtószóvivője elmondta, hogy a sportlétesítmények helyzetével kapcsolatban két héten belül tartanak egy részletes sajtótájékoztatót, míg a DKKA pénzügyi helyzetével kapcsolatban megtudhattuk, hogy a TAO-feltöltések megtörténtek, méghozzá nagyon jó eredménnyel, ami az elmúlt évek színvonalas szakmai munkájának is köszönhető. Emellett azt is biztosan látják, hogy az akadémia, az utánpótlás működése ebből megoldható, míg a csapatot körülbelül százmillió forinttal olcsóbban tudják majd működtetni, mint korábban, ami nagy könnyebbséget jelent a városnak és a csapatnak is, s ez jórészt a menedzsment elmúlt hónapokban végzett munkájának köszönhető.

Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester elsősorban annak örült, hogy a kézilabda Dunaújvárosban olyan irányt vett, hogy a politika elkezdhet kivonulni mögüle, s valóban a sportról szól majd minden. "Az irányt továbbra is nagyon jónak tartjuk, elégedettek vagyunk az itt folyó munkával, s azt látjuk, hogy az a jövő épül, amit mi vállaltunk. Úgy szeretnénk a jövőben is megmutatni azt, hogy Dunaújváros a nemzet sportvárosa, hogy ne a politikáról, hanem a sportról, a sportolókról szóljon ez a történet" – fogalmazott a városvezető.

Mátyás Gábor, a DKKA ügyvezetője két bejelentéssel érkezett a sajtótájékoztatóra, ezek közül az első a Kohász felnőtt csapatának hazai mérkőzéseit érintette, míg a másik az akadémia gazdasági helyzetét.

"Szeretném megköszönni azt a segítséget, amit Szekszárdtól kaptunk, s biztosították a részünkre azt, hogy a hazai mérkőzéseiket náluk játsszuk le. Ez az időszak lezárult, jól éreztük magunkat, az ottaniak mindent elkövettek azért, hogy a megfelelő körülmények biztosítva legyenek a mérkőzések megrendezéséhez. Ez a korszak azonban lezárult, s az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy egy új, modern helyszínen tudjuk játszani a hazai mérkőzéseinket, s végül abban állapodtunk meg, hogy a 2020/2021-es szezonban Érden, az Érd Arénában fogadjuk majd ellenfeleinket. Ez a csarnok minden tekintetben megfelel a színvonalas NB I-es mérkőzések megrendezésére, örömmel láttuk, hogy minden szempontból megfelel arra, hogy egy hangulatos jó bajnoki szezonnak adjon otthont. Emellett persze azon is dolgozunk, hogy az akadémia működése továbbra is zavartalan legyen, ezért támogatókat keresünk, s a múlt héten kettő szerződést is aláírtunk azzal kapcsolatban, ami biztosítani fogja az akadémián sportolók a következő szezont is nagy biztonsággal le tudják játszani."

 

 

Gurics Attila menedzser a játékoskerettel kapcsolatos változásokról adott tájékoztatást, kiemelve, hogy míg márciusban még csak négy igazolt játékosa volt a Kohásznak, ez a szám most már tizennyolcra emelkedett.

"Egy lelkes, fiatalos stáb viszi tovább a szakmai munkát Dunaújvárosban. Vágó Attila lesz ugye felnőtt csapatunk vezetőedzője, másodedzőként az az Illés Márton segíti a munkáját, aki az utánpótlásban is dolgozik, így könnyebb lesz a felnőtt és az utánpótlás csapatok közötti mozgás. A kapusedzői posztra Győri Ágnes érkezik, akit nem kell bemutatni, volt játékosa a csapatnak, a strandkézilabda válogatott erőssége, s egy nagyon tehetséges, fiatal edző. Erőnléti edzőként továbbra is Takács Árpád dolgozik a játékosokkal, s ami nagy öröm számomra, hogy városunk egyik ikonja, Bába Mihály gyúró is marad a stáb tagja." Gurics Attila további négy játékos érkezését is bejelentette, így Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 24 éves Észak-Macedón válogatott Sanja Dabevska aki beálló poszton jelent erősítést, s szintén beállóban lehet a csapat segítségére Moutsogianni Teodóra, aki saját nevelésű játékosunk, s két év után tér vissza a Kohászhoz. Kapusposzton is sikerült még erősíteni a junior világbajnok Hlogyik Petra személyében, aki a Pénzügyőr együttesétől érkezik a Kohászhoz, míg a jobbszélső posztján Horváth Gréta (Szent István SE) kezdi meg a felkészülést július 6-án a felnőtt csapattal.

A folytatásban Vágó Attila vezetőedző elmondta, hogy hiányposztokra sikerült igazolni játékosokat, s már egy olyan létszámmal kezdhetik meg a felkészülést, amivel lehet hatékonyan dolgozni. A bajnokság és a Magyar Kupa mellett a Liga Kupában is tervezik az indulást, így bőven lesz játékideje mindenkinek. a felkészülést július 6-án kezdi meg a csapat, de a keret már július 1-jén találkozik, s egy két-három napos csapatépítő tréninggel igyekeznek összerázni a társaságot. Nyolc hetes felkészülés vár majd a felnőtt együttesre, nyolc-kilenc edzőmérkőzéssel, illetve lesz egy saját rendezésű tornájuk is augusztus 21-én és 22-én.

 

Szalai Babett kiemelte, sosem várta még ennyire a felkészülés kezdetét. (Fotók: Miklán Klaudia)

 

Gurics Attila menedzser a sajtótájékoztató végén feltett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy nem nagyon keresnek további játékosokat, s bár a piacon azonban továbbra is rajta tartják a szemüket, de nagyjából 99 százalék az esélye annak, hogy a jelenlegi kerettel kezdik meg a szezont. Azt viszont komoly feladatának tartja a menedzsment, hogy minél több dunaújvárosi szurkoló jusson el a Kohász érdi mérkőzéseire. Hiszen az is volt a szerződés megkötésének egyik kiváltó oka, hogy a dunaújvárosi közönséget minél nagyobb létszámban tudják elvinni a DKKA találkozóira. A következő két hónapban éppen ennek kidolgozása lesz az egyik legfontosabb feladatuk amellett, hogy az előző, a vírushelyzet miatt csonka szezonért valamelyest kárpótolni tudják a bérleteseiket.

 

Cikk szövegének forrása: www.dunaujvaros.com

 

 

További hírek

Hírkép

Szurkoljunk együtt, egymásért!

2013. feb. 26.

Rendkívül fontos mérkőzések előtt állnak jégkorong és női kézilabda csapataink a hévégén! A sikerhez összefogás kell, nem csak a pályán, de a lelátón is.

Hírkép

Heti apropó Grosch Viviennel

2013. feb. 25. #DKKA utánpótlás

Folytatva az interjúk sorát, heti vendégünk az alapszakasz akadémista gólkirálya, Grosch Vivien. Összesen hat bajnoki rendszerben szerepel az egyébként serdülő korú játékos, aki az NB II. felnőtt mezőnyében éppen úgy megállja a helyét, mint az NB I-es junioroknál. Nem csak kiválóan bírja a sorozatterhelést, de góllövésben sincs párja: 332 alkalommal járt túl a hálóőrök eszén. Eddig. És hol van még június…?

Hírkép

Az NB II-ben még várjuk a tavaszt..

2013. feb. 24. #DKKA utánpótlás

Párhuzamosok még a kézilabdás végtelenben is ritkán találkoznak: szombaton az akadémia fiatalabbik fele Vecsés felé vette az irányt. Míg a figyelem a népligeti Fradi csarnokra irányult, ezzel egy időben az NB II. déli csoportjának listavezetője várta a Kemény Dóra, Csapó Kyra, Török Dóra nélkül érkező újvárosiakat. Így is csak egy picin múlott...

Hírkép

Vállalható vereség a Népligetben

2013. feb. 24.

Az őszi döntetlen Dunaújvárosban, és a Fradi diadalmenete a Bajnokok Ligájában adta a tegnapi találkozó alaphangulatát, amely végül is sok gólt és a mi szempontunkból tisztes helytállást hozott. Ha bulvárosan közelítenénk a témát, ez is lehetne a cím: "Legyőztük a Fradit (a második félidőben)! De inkább tanuljunk a vereségből, mert az alapszakasz véghajrája következik. Négy kőkemény, ki-ki meccs...

Hírkép

Védekezésből több kell...

2013. feb. 24. #DKKA utánpótlás

A módosításoknak megfelelően már pénteken lejátszották utánpótlás csapataink bajnoki mérkőzéseiket az FTC népligeti sportközpontjában található "faházában". A hűvös félhomályban dermedtebben játszottak az újvárosi lányok: sok technikai hibával és főleg védekezésben enerváltan. Kár érte, lehetett volna szorosabb...

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat