„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Szombathely csapata ellen kezdjük a szezont

2020. jún. 19.
  • Facebook

Ma délelőtt elkészült az NB I sorsolása a 2020/2021-es bajnoki szezonra, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára is ismertté váltak az aktuális fodulók ellenfelei.

 

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették a K&H női kézilabda liga 2020/2021-as szezonjának sorsolását. A DKKA csapata "hazai környezetben", az Érd Arénában a Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a sorozat küzdelmeit szeptember első hetében. Ezután a második és harmadik fordulóban idegenben, Székesfehérváron, majd Siófokon lépnek pályára Vágó Attila tanítványai. A bajnokság idén huszonhat fordulóból áll majd, s mint az a sorsolásból kiderült, a pontvadászat küzdelmei 2021. május végén, az Érd elleni mérkőzéssel ér véget akadémiánk felnőtt együttese számára.

Fontos, hogy a megjelölt időpontok egyelőre mindössze a versenyhétvégéket jelzik, ennélfogva csak tájékoztató jellegűek. A feleknek augusztus közepéig kell egyességre jutniuk az egyes találkozók pontos rendezési napját és kezdési időpontját illetően.

 

Az első 13 forduló így néz ki számunkra.

 

A DKKA csapatának sorsolása a K&H női kézilabda liga 2020/2021-es szezonjában

2020. 09. 06. DKKA – Szombathelyi KKA
2020. 09. 13. Alba FKC – DKKA
2020. 09. 20. Siófok KC – DKKA
2020. 09. 27. DKKA – Szent István SE
2020. 10. 11. Győri Audi ETO KC – DKKA
2020. 10. 18. DKKA - DVSC SCHAEFFLER
2020. 10. 25. FTC-Rail Cargo Hungaria - DKKA
2020. 11. 01. DKKA - MTK KKFT
2020. 11. 08. Váci NKSE - DKKA
2020. 11. 15. DKKA - Motherson Mosonmagyaróvár
2020. 12. 30. Kisvárda Master Good SE - DKKA
2021. 01. 10. DKKA - Békéscsabai ENKSE
2021. 01. 17. Érd - DKKA

2021. 01. 31. Szombathelyi KKA - DKKA
2021. 02. 07. DKKA - Alba Fehérvár KC
2021. 02. 21. DKKA - Siófok KC
2021. 02. 28. Szent István SE - DKKA
2021. 03. 07. DKKA - Győri Audi ETO KC
2021. 03. 28. DVSC SCHAEFFLER - DKKA
2021. 04. 04. DKKA - FTC-Rail Cargo Hungaria
2021. 04. 11. MTK KKFT - DKKA
2021. 04. 28. DKKA - Váci NKSE
2021. 05. 02. Motherson Mosonmagyaróvár - DKKA
2021. 05. 09. DKKA - Kisvárda Master Good SE
2021. 05. 23. Békéscsabai ENKSE - DKKA
2021. 05. 30. DKKA - Érd

A teljes sorsolás elérhető az MKSZ weboldalán: ITT

 

Természetesen csapatunk vezetőedzőét, Vágó Attilát is megkérdeztük a soroslásról:

- "Nagy jelentőséget nem tulajdonítok a sorsolásnak, hiszen előbb vagy utóbb mindenkivel játszanunk kell, és amúgy is, én inkább a saját csapatomra szeretnék figyelni, mint másokra. Bízom a lányokban, a csapatban és hogy az előttünk álló feladatokat lehetőségeinkhez képest sikeresen fogjuk megoldani. Annak azért örülök, hogy hazai pályán kezdünk és remélem, minél több szurkoló fog minket segíteni az ideiglenes érdi otthonunkban!" - nyilatkozta a szakember.

 

(forrás: www.dunaujvaros.com)

 

 

 

További hírek

A sereghajtóhoz látogatunk

A sereghajtóhoz látogatunk

2022. feb. 12.

Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Szombathely elleni vasárnapi összecsapáson.

Ketten is a válogatottban

Ketten is a válogatottban

2022. feb. 09. #DKKA utánpótlás

Matucza Gabriella élete első meghívóját kapta a junior válogatott összetartására.

Az első lépést már megtették

Az első lépést már megtették

2022. feb. 06. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk megtartotta a szezonban második, az idei évben első kiválasztóját a 2006-2009-es korosztály számára.

Hlogyik Petra kölcsönben folytatja

Hlogyik Petra kölcsönben folytatja

2022. feb. 04.

Fiatal hálóőrünk a szezon végéig az MTK-nál játszik.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2022. feb. 02.

Remekül küzdött, de a félidők véghajrájában sokat hibázott, így végül 36-26-os vereséget szenvedett a listavezető Győr elleni hazai mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat