„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Soha rosszabb szezonkezdetet!

2020. júl. 05.
  • Facebook

Felnőtt csapatunk és a szakmai stáb háromnapos csapatösszetartáson vett részt Bogácson. Vágó Attila, vezetőedzőt kértük meg, értékelje az első napok tapasztalatait.

 

- Először is, hogyan éreztétek magatokat?

"Nagyon jól éreztük magunkat Bogácson, ideálisak voltak a körülmények. Festői környezetben tudtuk megtenni az első lépéseket, az ott élő emberek pedig nagy szeretettel fogadtak minket. A szabadban végzett edzéseinket a faluból többen is megtekintették."

 

- Milyen tapasztalatokkal tértetek haza? Hogy látod, elérte a célját a csapatépítő?

"Abszolút elérte a célját, pont erre volt most szükségünk. Kicsit edzettünk, kicsit beszélgettünk, együtt voltunk, szórakoztunk, és ami a legfontosabb, hogy megismerkedtünk. Sőt minden játékosról, minden stábtagról van már egy-egy jó sztorink, hiszen az egyik csapatépítő játék alkalmával állításokat, történeteket kellett magunkról írni, melyek közül ki kellett találni, hogy melyik az igaz. Ment ám a nevetés, szuper volt a hangulat."

 

- Ez az időszak nem csak a lányok számára, hanem számodra is a beilleszkedés periódusa. Te hogy érzed magad a klubnál? Mi a véleményed a körülményekről, a menedzsment által megfogalmazott célokról?

"Azt érzem, hogy most ott vagyok, ahol lennem kell. Már Bogács előtt is éreztem, hogy ez a történet jó lesz, de így a közös 3 nap után, úgy hogy megismerkedtem a lányokkal és a stábbal azt kell, hogy mondjam, nagyon jól érzem magam. A célokról az egyik este a menedzsmenttel és a stábbal alaposabban is beszélgettünk. Felosztottuk a feladatokat, megfogalmaztuk a célokat. Itt mindenki nagyon fontos fogaskereke a gépezetnek, mindenkin érzem a tettre készséget, alkotási kedvet, képességet. Tisztában vagyunk vele, hogy csak együtt érhetjük el céljainkat."

 

- Mik a csapat további tervei? Hogyan folytatjátok a felkészülést?

"Hétfőtől Dunaújvárosban dolgozunk tovább napi 2 edzéssel, délelőttönként futás és kondi szerepel a programban, míg délutánonként a labdáé a főszerep. Július 15-én pedig már edzőmérkőzést fogunk játszani a NEKA csapatával."

További hírek

Kemény meccs vár a Kohászra

Kemény meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapat

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapat

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Remek hajrával parádés siker

Remek hajrával parádés siker

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat