„ACÉL A SZÍV!”
Minden körülmény adott a fejlődéshez
Új igazolásunk, Moutsogianni Theodóra nem ismeretlen a dunaújvárosiak számára, hiszen saját nevelésű játékosunkról van szó, aki most a hazatérés mellett döntött.
Új játékosainkat bemutató sorozatunk hetedik részében egy régi-új Akadémista, Moutsogianni Theodóra válaszolt nekünk. A még mindig fiatal játékos egészen 2018-ig a DKKA-nál pallérozódott, amikor is úgy döntött, kipróbálja magát máshol is. A visszatéréséről és a szerzett tapasztalatairól kérdeztük őt.
- Hogy érzed, mennyiben segítette fejlődésedet az elmúlt pár éves kitérő más csapatoknál?
- Úgy gondolom, hogy kellett nekem ez a pár év, tapasztalatgyűjtés, mind a pályán, illetve azon kívül is. Természetesen először furcsa érzés volt nem Kohász mezben pályára lépni, de nagyon érdekelt, hogyan tudok más klubokkal azonosulni. Összességében pozitívan tekintek vissza az elmúlt időszakra, de nagyon örülök, hogy újra itthon vagyok.
- Mi segített a döntésedben, hogy visszatérsz Dunaújvárosba?
- Az egyik legfontosabb tényező az volt számomra, hogy úgy érzem egy olyan klubhoz kerültem vissza, ahol bíznak bennem illetve szeretnének építeni rám és látják bennem a lehetőséget. Természetesen úgy gondolom, hogy minden játékos kicsit más szemmel néz a nevelőegyesületére, ez nálam sincs másképp. Mindig is szerettem Dunaújvárosban játszani így örömmel tértem vissza.
Egy csapatkép 2016-ból, a sok ismerős arc mellett 44-es mezben Moutsogianni Theodóra
és csapata nemzetközi kupán szerepeltek (fotó: DKKA)
- Az eltelt két hét után, hogy látod, milyen a csapategység?
- Nekem személy szerint egy kicsit könnyebb dolgom volt, hiszen visszatérőként sok lányt már személyesen ismertem, korábban csapattársaim voltak. Saját tapasztalatból tudom, hogy aki a Kohászhoz igazol, egy másodpercig sem érzi magát kívülállóként, hiszen az a közösség, az itt játszó lányok mindig nagyon befogadóak voltak, így számomra sem volt meglepetés hogy egyből újra otthon éreztem magam. Úgy vélem, a felkészülési időszakot megelőző bogácsi csapatösszetartó nagyon hasznos volt, megkönnyítette dolgunkat, mert jobban megismertük egymást, ennélfogva a következő hét elején már egyből a munkára tudtunk koncentrálni.
- Mik a személyes célkitűzéseid a szezonra?
- Számomra a legfőbb cél a következő szezonban, hogy a csapat minél eredményesebb legyen, illetve személyes célkitűzéseim közé tartozik az, hogy mind támadásban és védekezésben is egyaránt teljes erőbedobással a csapat segítségére legyek. Sok mindenben szeretnék fejlődni és véleményem szerint itt minden lehetőség és körülmény adott ehhez.
További hírek
Tehetséges fiatal szélső csatlakozik hozzánk
2020. máj. 16.Ahogy a labdát fogott, már tudta, örökre kézilabdázni szeretne, árulta el akadémiánk fiatal balszélsője, Schatzl Natalie.
Belevetettük magunkat a munkába!
2020. máj. 11.A DKKA-nál megkezdődött a felkészülés az új szezonra.
"Utolsó bástya" a Kohásznál
2020. máj. 11.Fiatal kora ellenére már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, de folyamatosan fejlődni akar, s Dunaújvárosban is szép sikereket szeretne elérni Wéninger Alexa, felnőtt együttesünk új hálóőre.
Több fronton is kiválóan helyt álltak
2020. máj. 07. #DKKA utánpótlás[Ifjúsági I.]
Az ifjúsági csapatunk vezetőedzőjével, Illés Mártonnal beszélgettünk a nem várt csonka szezon tapasztalatairól.
A DKKA nem változtat a feltételeken!
2020. máj. 07.Marad a korábban megállapított bércsökkentés a vészhelyzet esetére.