„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelemmel kezdett a Kohász

2020. júl. 15.
  • Facebook

Végig vezetve aratott megyőző, 38-28-as sikert akadémiánk felnőtt együttese az ifjúsági válogatott elleni edzőmérkőzésen.

A nyári felkészülés második hetének derekán Balatonboglárra látogatott akadémiánk felnőtt együttese, mely az ifjúsági válogatott elleni edzőmérkőzéssel kezdte meg felkészülési mérkőzéseinek sorozatát. A találkozó előtt abban reménykedett Vágó Attila vezetőedző, hogy már sikerül viszontlátnia az edzéseken gyakorolt elemeket úgy, hogy csapatunk magabiztosan érvényre is juttatja a papírformát, s behúzza a fiatalok elleni összecsapást.

Az már a mérkőzés elején kiderült, hogy a két gárda között most elég nagy a különbség, mert a biztos védekezésből, illetve Hlogyik Petra védéseiből jól építkezett a Kohász, s már az első játékrész derekára hatgólos előnyre tett szert (2-8). A folytatásban is fölényben játszott a Vágó-csapat, mely az első huszonöt percben rutinosabb játékosai révén növelte tovább előnyét, s a szünethez érve már 15-5-ös vezetésnek örülhetett. A második felvonásban sort cserélt Vágó Attila vezetőedző, s bár ekkor már a házigazdák is feljavultak, így is magabiztosan tartotta előnyét a Kohász, mely a második pihenőre 28-18-as fórral vonulhatott. A harmadik huszonöt percben is sokat váltogatta együttesünk felállását a szakvezetés, s ugyan a koncentráció már érezhetően csökkent, ami a védekezésben és a helyzetek kihasználásában is meglátszott, így is növelte vezetését a Kohász, mely végül sima, 38-28-as győzelmet aratott a nyári felkészülés első edzőmérkőzésén.

Mely után érthetően elégedetten értékelt Vágó Attila vezetőedző is, aki szerint maximálisan elérte a célját csapatunk szerda délutáni összecsapása.

"Teljes mértékben edzésnek fogtuk fel a mérkőzést, azonos játékidőt kapott mindenki, el volt osztva a játékidő, a terhelés ebben a háromszor huszonöt percben, mely alatt gyakorlatilag sorokat cseréltünk harmadonként. Taktikai dolgok még nem nagyon voltak számon kérve a csapaton, hiszen nem olyan régóta edzünk együtt. Igyekeztünk minden harmadban ugyanolyan tempót diktálni, az első felvonásban jobban kijött a lépés, igen nagy előnyt tudtunk kiépíteni az ifjúsági válogatott ellen, s ami ott a két csapat közt kialakult, gyakorlatilag tartottuk is a meccs végéig. Amit kértem a lányoktól, a védekezést és az ebből való gyors játékot, a lerohanásokat, maximálisan visszakaptam, szóval elégedett lehetek, mert ami célja volt a mai összecsapásnak, hogy kizökkenjünk a monoton munkából az alapozás első felében, arra ez a meccs tökéletesen megfelelt, játszottunk egy jót. Jövő hét pénteken a Vasas látogat Dunaújvárosba, s ott már a támadójátékban is szeretnénk egy kicsit előrébb lépni, mert a mögöttünk hagyott időszakban azzal még nem foglalkoztunk, elsősorban a védekezést és a lerohanásokat gyakoroltuk" – árulta el együttesünk vezetőedzője.

 

Ifjúsági válogatott - DKKA 28-38 (5-15, 18-28)

Az Ifjúsági válogatott gólszerzői: Bánhidi 3, Kajdon 3, Mlinkó 3, Vajer 3, Faragó 2, Farkas 2, Juhász 2, Kukely 2, Világos 2, Feles 1, Koronczai 1, Lengyel 1, Nagy 1, Vámos 1.

A DKKA gólszerzői: Kazai 4, Schatzl 4, Mihály 4, Ferenczy 3, Román 3, Jovovity 2, Barján 2, Klivinyi 2, Horváth 2, Bulath 2, Fodor 2, Moutsogianni 2, Sziráki 2, Nick 2, Szalai 1, Krupják-Molnár 1.

 

További hírek

Gólzápor és vereség

Gólzápor és vereség

2022. okt. 12.

Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.

Mosonmagyaróvárra látogatunk

Mosonmagyaróvárra látogatunk

2022. okt. 11.

A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.

Új érkezőt köszönthetünk

Új érkezőt köszönthetünk

2022. okt. 11.

Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

2022. szep. 24.

Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.

Újra itthon a Kohász

Újra itthon a Kohász

2022. szep. 23.

Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat