„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Dupla meccset játszottak az ifik

2020. júl. 24.
  • Facebook

Fiataljaink délelőtt és délután is megmérkőztek a Szombathelyi KKA ellen.

 

 

Lejátszotta első edzőmérkőzését ifi csapatunk, és ha már így adódott, akkor rögtön dupláztak is. A vendégcsapat nem kis utat tett meg Szombathelyről, ezúton is köszönjük, hogy bevállalták az utazást.

A délelőtti mérkőzés fizikális, küzdős összecsapást hozott, az újjáalakult, megfiatalodott csapatunk egy rövid periódust leszámítva egyenlő partnernek bizonyult. A délutáni edzőmérkőzésen a játék elég hullámzóra sikeredett. Mindkét félidőben voltak nagyon szép megoldások támadásban, és védekezésben is egyaránt, viszont a fáradság jelei mutatkoztak a lányokon a mérkőzés utolsó negyedórájába. Sokat hibáztunk, amit ellenfelünk gyors gólokkal büntetett, így sajnos nagyobb arányú vereség lett a mérkőzés vége.

 

Végeredmények:

délelőtti mérőzés: DKKA - Szombathelyi KKA 28-33

délutáni mérkőzés: DKKA - Szombathelyi KKA 30-44

További hírek

Győzelem a dán ezüstérmes ellen

Győzelem a dán ezüstérmes ellen

2018. aug. 01.

Nagy csatában aratott 29-27-es győzelmet az Odense elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Győztes mérkőzés a jó erőkből álló vegyes ellenféllel szemben

Győztes mérkőzés a jó erőkből álló vegyes ellenféllel szemben

2018. júl. 26.

A válogatottak hiányában a két budapesti egyesület vegyes csapata volt az ellenfél a Dunaújvárosi Sportcsarnokban

Biztos siker az MTK ellen

Biztos siker az MTK ellen

2018. júl. 20.

Ötgólos félidei vezetés után sima, 29-20-as győzelmet aratott az MTK elleni edzőmérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában

Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában

2018. júl. 17.

A svájci Spono Eagles, vagy a koszovói KHF Shqiponja Gjakove lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele az EHF Kupában.

A fővárosban játszunk az MTK ellen!

A fővárosban játszunk az MTK ellen!

2018. júl. 17.

Az MTK elleni pénteki edzőmérkőzést a fővárosiak kérésére nem Dunaújvárosban, hanem Budapesten játssza le együttesünk délután négy órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat