„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Sima győzelem Érden

2020. aug. 08.
  • Facebook

Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta pénteken délelőtt Érden a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. Az eredmény megnyugtató 8 gólos győzelem lett, kisebb hullámvölgyek mellett.

Érden folytatta edzőmérkőzéseinek sorozatát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Vágó Attila tanítványai jól kezdték idei negyedik felkészülési találkozójukat. A támadójáték zökkenőmentesen működött, így szinte minden támadásukból betaláltak, A 10. percben már 9-4-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző. A házigazda érdiek már a 12. percben időt kértek, hogy rendezzék soraikat, de ez sem sokat segített rajtuk. A játékrész derekához közeledve már 13-5-re vezetett a Kohász. Vágó Attila vezetőedző ekkor kezdte el cserélgetni kezdősorát, s ugyan ez okozott némi zavart a csapat játékában, de a félidő hajrája ismét a DKKA volt fölényben. A félidőben megnyugtató 22-14-es vezetéssel mentek pihenni a lányok.

A térfélcserét követően is a DKKA határzata meg a játék menetét. Annak ellenére, hogy Szalai Babették kilencgólos vezetésük után többször is emberhátrányba kerültek. A második félidő közepére négyre olvadt ugyan csapatunk előnye, de a játékelemek és a játékosok összeszokása is meghatározó volt ezen a pénteki gyakorláson. Azután minden visszatért a normális mederbe és a 47. percben 23-29-nél másodszor is időt kellett kérnie a házigazdáknak. A hátralévő időben a védekezésre egyik oldalon sem fordítottak már komoly figyelmet a felek, de a gólokban gazdag véghajrából is a Kohász jött ki jobban. Csapatunk végül magabiztos, 40-32-es simának mondható sikerrel zárta az összecsapást. 

Érd – DKKA 32–40 (14–22)
Dunaújváros: Wéninger – Jovovity, Galkó, Barján 3, Ferenczy, Szalai 4, D. Klivinyi 6, Horváth 5, Fodor, Bulath 3, Babovic, Kazai 3,                                                                                                                                                                                Molnár 3, Moutsogianni, Schatzl 5, Román 5, Hlogyik, Sziráki, Nick 3, Davebska.
Az Érd gólszerzői: Paróczy 8, Szabó 4, Mód 5, Walfisch 7, Király 5, Györkös 2, Mézes 1.

Vágó Attila vezetőedző: - A támadójáték, amit gyakoroltunk a héten, azzal teljes mértékben elégedett vagyok. Sajnos azonban ennek a kárát látta a védekezés, mivel 32 kapott gól egy picit sok, hiszen nem biztos, hogy mindig 40 gólt fogunk tudni lőni. Sokkal könnyebb az, ha a csapat 20-25 körül tartja az ellenfelét. Az első félidő közepén már meglett a 7-8 gólos különbség, amit nagyon szépen tartottunk. A második félidőben volt egy 10 perces rövidzárlat, amikor külső tényezők elvitték egy picit a figyelmünket, a koncentrációnk szétesett. Hozzáteszem, nagyon sokat játszottunk emberhátrányban a mérkőzésnek abban a periódusában. A lányoknak az erejét és a tartását mutatja, hogy nem rogytunk meg, hanem a nehezebb szakaszból is felálltunk és növelni tudtuk a különbséget és a végén magabiztosan nyertünk, aminek én örülök és gratulálok a csapatnak. Összességében a tanulsága a mérkőzésnek az, hogy senki ellen sem engedhetünk meg magunknak olyan tízperces blokkokat, rövidzárlatokat, amelynek során a már félig legyőzött ellenfelet visszarántjuk a mérkőzésbe.

Az utolsó mozzanata a mérkőzésnek parádésra sikerült. Egy jól begyakorolt kínai figura végén csapatunk mókamestere, Kazai Anita lőtte a DKKA 40. gólját az utolsó másodpecben. Fotósunk, Miklán Klaudia pedig elkapta a pillanatot.

 

 

További hírek

Az akadémisták hete

Az akadémisták hete

2021. nov. 28. #DKKA utánpótlás

A felnőtt válogatott szünetben sem álltak le az utánpótlás bajnokságok.

Nagyszerű fiatalok!

Nagyszerű fiatalok!

2021. nov. 22. #DKKA utánpótlás

Újabb szép eredményekben gazdag hetet zárt Akadémiánk.

Csak harminc percig volt meg a lendület

Csak harminc percig volt meg a lendület

2021. nov. 17.

Az első félidőben jól tartotta magát, ám végül nyolcgólos, 35-27-es vereséget szenvedett a DVSC vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.

Debreceni évzáró előtt

Debreceni évzáró előtt

2021. nov. 16.

A tabella harmadik helyén álló Debrecen elleni mérkőzéssel zárja az idei esztendőt akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

2021. nov. 16.

A magyar kézilabda szövetségben kisorsolták a női magyar kupa IV. fordulójának párosítását.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat