„ACÉL A SZÍV!”
Szép siker az NB II-ben: megvan a negyedik hely
Izgalmas, és mindenképpen a fejlődést szolgáló kitérő volt két korosztályos csapatunk elindítása az NB II-ben. A bajnokság végére szépen beérett a munka, az utolsó fordulóban gólparádéval búcsúztak a lányok a hazai közönségtől.
D. Kohász KA - Szigetszentmiklós (NB II. felnőtt) 42:24 (20:10)
DKKA: csapó - Grosch(6), Sánta(6), Ujhelyi(5), Orbán L.(1), Kemény(6), Tolvaj-Sebestyén(1)
cserék: Szerdahelyi - Iván(7), Boldizsár(4), Berta(2), Bab(2), Moutsogianni(1), Iglódi, Gaják, Nagy N.,
Örömjáték. Egy szóval így lehet jellemezni a találkozót. A felnőtt bajnokság befejeztével az utolsó fordulókra a még junior korú Sánta Dóra is beállt a csapatba, míg Iván Emese egykori nevelő egyesülete ellen készült - kétszeres bizonyítási vággyal. Határozott, dinamikus játékkal indították a találkozót az akadémisták, és gyorsan elléptek ellenfelüktől. Jól váltogatta az oldalakat támadásban Ujhelyi Vivien, míg a védőfal mögött nem sokat kellett várni az első Csapó bravúrokra sem. Érzékelték a különbséget a vendégjátékosok is, de az időkérés ellenére nem tudták feltartóztatni a kohász rohamokat. A félidő végén megvolt a "tíz közte", és Takácsné Gyöngyi néni elkezdhette forgatni a sorokat. Mindenki pályára lépett a gálán, és az új "szereplők" is szépen termelték a gólokat. Összességében egy kellemes, sportszerű találkozón diadalmaskodtak a lányok, akik közül többen ismét bizonyíthatnak majd a harmadik ligában.
D. Kohász KA - Szigetszentmiklós (NB II. junior) 53:18 (30:6)
A Meggyes Rita által irányított serdülő csapat a juniorok között bizonyított - nem először. Bátran és ötletesen kézilabdáztak, a nagy különbség ellenére sem vették félvállról a találkozót. Mindenki megtalálta az egyéni motivációt a gólszerzéshez (ki egy szülői ajándék, ki a barátok elismerése, ki Rita néni szigora miatt), így percenként potyogtak a találatok a meccs végére igen csak elszontyolodott vendégek kapujába. Ez a győzelem azt jelentette, hogy a bajnokság hatodik helyén végeztek a lányok, ami legalább akkora siker, mint a korosztályos bronzérem az Erima bajnokságban.
További hírek
A DKKA nem változtat a feltételeken!
2020. máj. 07.Marad a korábban megállapított bércsökkentés a vészhelyzet esetére.
4 évvel ezelőtt EHF Kupát nyert csapatunk!
2020. máj. 06.2016. május 6-án a Veszprém Arénában csapatunk mennybe ment, miután a döntő második mérkőzésén 29-21-ra felülmúlta a német TUS Metzingen gárdáját.
Újra pattoghat a labda?
2020. máj. 04.Sok a kérdőjel még, nem lesz egyszerű feladat újraindítani a közös gyakorlásokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiánál.
Ajánlja fel adójának 1%-át alapítványunk részére!
2020. máj. 03. #DKKA utánpótlásA "KEZEDBEN A JÖVŐD...” Alapítvány kuratóriumának nevében keressük Önt.
Fejben is erősnek lenni!
2020. ápr. 29.Csapatunk új játékosa szívügyeként tekint a fiatalok segítésére, s hiszi, hogy nemcsak fizikálisan, hanem fejben is erősnek kell lenni ahhoz, hogy sikereket érhessünk el.