„ACÉL A SZÍV!”
Vágó Attila: Azt vártam, mikor tud megnyugodni a csapat végre
Nagyon fontos 2 pontot szereztünk, kemény csatában, egygólos győzelemmel az első bajnoki meccsünkön.
A Kohász első bajnoki mérkőzésén a Szombathelyi KKA-t fogadta Rácalmáson, zárt kapuk mögött, pénteken. Szoros eredmény született, 24-23. A Szombathely sokáig előnyben játszott, a végén a Dunaújváros mindössze egy gólos különbséggel ünnepelhetett győzelmet. Az örömöt beárnyékolja, hogy Bulath Anita a véghajrában megsérült, nem is térhetett vissza a pályára.
Az utolsó percben is minden volt: Hlogyik bravúros védése a szélről és még egy időntúli szabaddobás is!
Vágó Attila vezetőedzővel kiveséztük a történteket:
-Mi volt a siker kulcsa? Hogyan sikerült a második félidő utolsó tíz percére felzárkózni és megnyerni a mérkőzést?
-Kijött a befektetett munka, nem fáradtunk el! A második félidő eleje ugyan nem volt jó, mert 17-12-re elhúzott az ellenfél, de onnantól kezdve a védekezésünk nagyon szépen összeállt. Sok labdát szereztünk, viszont kapkodtunk, idegeskedtünk és a lerohanásokat elrontottuk. Azt vártam már, hogy mikor tud megnyugodni végre a csapat, hogy ezeket a helyzeteket gólra váltsa. Hál’ Istennek az 50 perc környékén jött el az a pont, amikor a magas hőfok megmaradt, de fejben koncentráltabbak lettünk elöl és belőttük a helyzeteket, valamint nem csináltunk annyi technikai hibát, eladott labdát.
- 23-22-es állásnál kértél időt a mérkőzés utolsó perceiben. Mivel engedted a játékosokat pályára?
- Megbeszéltünk egy fix játékot, amiből Szalai Babettnek sikerült hétméterest kiharcolnia, amit Román Dorina belőtt. Így lett az előnyünk két gólós,nem sokkal több, mint egy perccel a mérkőzés vége előtt. Ebből a Szombathely már nem tudott egyenlíteni.
- Kezdésnek megteszi az egy gólós győzelem?
- Nagyon fontos két pontot szereztünk meg a Szombathely ellen. Nagyon jól fog jönni ez a végelszámolásnál és lelkileg is nagyon sokat profitálunk most belőle.
Rövidesen arról is beszámolunk, hogy van Bulath Anita….
További hírek
A sereghajtóhoz látogatunk
2023. ápr. 28.Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.
Túl jól zárt a győri retesz
2023. ápr. 18.Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.
A címvédő ellen folytatjuk
2023. ápr. 17.A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.
A Vác is meghajolt a Kohász előtt
2023. ápr. 15.Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!
2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlásA korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.