„ACÉL A SZÍV!”
Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA
Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.
A meccset 18:30 játszák a csapatok közönség előtt, ami a mindkét csapatnak újdonság lesz. Az Alba Fehérvár KC az első fordulóban az MTK otthonába látogatott és 7 gólos vereséget szenvedett (35:28) a mieinket az I.BioTechUSA kupa döntőjében szintén legyőző budapesti együttestől. Az a mérkőzés is, ahogy a DKKA -Szombathely KKA meccs Ráclmáson(24:23) zárt kapus volt, így mindkét csapat először játszhat bajnoki meccset a 2020/21-es szezonban közönség előtt. Azonban a mérkőzés látogatásnak szigorú feltételei vannak, amit mindenkinek be kell tartani.
FIGYELEM, FONTOS TUDNIVALÓK! Az ALBA Fehérvár KC tájékoztatása a mérkőzés rendszabályairól:
Az összecsapás nyílt lesz, nincs nézőszám korlátozás. Pénztárnyitás:17:30. A csarnok bejáratánál test-hőmérsékletet mérés (37,5 C felett a belépés nem megengedett). A maszk használata kötelező. A hőmérséklet mérés után kötelező a kézfertőtlenítés a kijelölt pontokon. A csarnok első sorai le lesznek zárva, ott nézők nem foglalhatnak helyet. A vendég szurkolókat tisztelettel kérik, hogy a csarnokba megafont-, sípot-, kereplőt - és dudát ne hozzanak, azok használata a KÖFÉM Sportcsarnokban 2020.09.01-től TILOS!
Online mérkőzés közvetítés nem lesz és a vendég csapat részéről sem tudnak technikai stábot fogadni, így a mérkőzés csak a helyszínen tekinthető meg!
JEGYÁRAK:
vendég teljes áru jegy - 1500 Ft;
kedvezményes diák - és nyugdíjas jegy - 1000 Ft
A beharangozó két játékosa a képen: Moutsogianni Theodora és Tricsuk Krisztina erre a szezonra mezt cserélt. "Mutso" az előző szezonban még Fehérváron, míg "Tris" Dunaújvárosban játszott. Idén ez fordítva van!
Bár Mutsogianni még nem valószínű, hogy játszik, hiszen alig 3 hete műtötték a térdét és még nem teljesen kész a harcra, de hamarosan visszatér a pályára.
További hírek
Hazai siker a Kohász-Hummel Kupán
2015. aug. 15.Csapatunk hódította a IV. Kohász-Hummel Kupát, miután a ma délutáni döntőben 28-27-re legyőzte a Vác együttesét. A torna harmadik helyét a Fehérvár KC szerezte meg, méghozzá a Zvezda Zvenigorod 33-30-as legyőzésével.
A kupagyőzelemért játszhatunk holnap
2015. aug. 14.A Vác ellen játssza a Kohász-Hummel Kupa fináléját együttesünk, mely nagy csatában legyőzte az orosz Zvezda Zvenigorodot is ma este.
Győzelem a nyitómeccsen
2015. aug. 14.Mindkét megyei alakulat sikert aratott első meccsén. A Fehérvár KC a román Zilahot intézte el simán, míg a DKKA a Debrecent győzte le szoros, fordulatos csatában.
Itthon, erős mezőnyben
2015. aug. 13.Hat együttes küzd meg pénteken és szombaton a Kohász-Hummel Kupáért, melyet ezúttal is ingyenesen tekinthetnek meg a sportág szerelmesei a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
IV. Kohász-Hummel Kupa menetrend
2015. aug. 10.Elkészült a IV. Kohász-Hummel Kupa nemzetközi kézilabda viadal hétvégi menetrendje.