„ACÉL A SZÍV!”
Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA
Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.
A meccset 18:30 játszák a csapatok közönség előtt, ami a mindkét csapatnak újdonság lesz. Az Alba Fehérvár KC az első fordulóban az MTK otthonába látogatott és 7 gólos vereséget szenvedett (35:28) a mieinket az I.BioTechUSA kupa döntőjében szintén legyőző budapesti együttestől. Az a mérkőzés is, ahogy a DKKA -Szombathely KKA meccs Ráclmáson(24:23) zárt kapus volt, így mindkét csapat először játszhat bajnoki meccset a 2020/21-es szezonban közönség előtt. Azonban a mérkőzés látogatásnak szigorú feltételei vannak, amit mindenkinek be kell tartani.
FIGYELEM, FONTOS TUDNIVALÓK! Az ALBA Fehérvár KC tájékoztatása a mérkőzés rendszabályairól:
Az összecsapás nyílt lesz, nincs nézőszám korlátozás. Pénztárnyitás:17:30. A csarnok bejáratánál test-hőmérsékletet mérés (37,5 C felett a belépés nem megengedett). A maszk használata kötelező. A hőmérséklet mérés után kötelező a kézfertőtlenítés a kijelölt pontokon. A csarnok első sorai le lesznek zárva, ott nézők nem foglalhatnak helyet. A vendég szurkolókat tisztelettel kérik, hogy a csarnokba megafont-, sípot-, kereplőt - és dudát ne hozzanak, azok használata a KÖFÉM Sportcsarnokban 2020.09.01-től TILOS!
Online mérkőzés közvetítés nem lesz és a vendég csapat részéről sem tudnak technikai stábot fogadni, így a mérkőzés csak a helyszínen tekinthető meg!
JEGYÁRAK:
vendég teljes áru jegy - 1500 Ft;
kedvezményes diák - és nyugdíjas jegy - 1000 Ft
A beharangozó két játékosa a képen: Moutsogianni Theodora és Tricsuk Krisztina erre a szezonra mezt cserélt. "Mutso" az előző szezonban még Fehérváron, míg "Tris" Dunaújvárosban játszott. Idén ez fordítva van!
Bár Mutsogianni még nem valószínű, hogy játszik, hiszen alig 3 hete műtötték a térdét és még nem teljesen kész a harcra, de hamarosan visszatér a pályára.
További hírek
Bajnokhoz méltó zárás
2015. máj. 19. #DKKA utánpótlásAkadémiánk junior és ifjúsági kézilabda csapata is kiütéses győzelemmel zárta az NB II-es felnőtt, valamint junior bajnokság küzdelmeit. Ifistáink sikerének értékét csak növeli, hogy hibátlan teljesítménnyel huszonkét győzelmet aratva szerezték meg a bajnoki címet.
Újabb junior győzelem
2015. máj. 16. #DKKA utánpótlásSzoros mérkőzésen aratott négygólos, 32-28-as sikert az MTK együttese ellen junior kézilabda csapatunk a rájátszás ötödik fordulójában.
VIDEO - Időutazás Ferling Bernadettel - NSOTV
2015. máj. 15.A kiváló irányító-átlövő a klubhűség megtestesítőjeként húsz évig kézilabdázott Dunaújvárosban... (Forrás: A Nemzeti Sport, NSOTV felvétele, NEDELYKOV TAMÁS)
Döbbenetes végjáték után a negyedik helyen
2015. máj. 13.A sírból visszahozta, majd többször is megnyerhette volna, végül mégis elveszítette az Érde elleni hazai bronzcsatát együttesünk, mely a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét hétméteresekkel bukta el a harmadik hely megszerzésére.
Győzni kell ma este!
2015. máj. 13.A bajnoki bronzpárharc második mérkőzését játssza ma este hat órától a csapatunk, melynek győznie kell az Érd ellen érmes reményei életben tartásához.